×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 698
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A nap végén: Hirvonen az élen!

Az arany középúton. Vagy inkább az út közepén, tisztán, rizikó nélkül. Mikko Hirvonen úgy volt pokoli gyors, hogy egyáltalán semmi, de semmi kockázatot nem vállalt a HunGarian Baja szombat délutáni szakaszán. És mivel ezt a szelektívet is megnyerte, már majd’ három perccel vezet az összetettben.

 

„A második szakasz sokkal könnyebb volt, mint az első, egyrészt azért, mert felszáradt az út, másrészt mert kicsit már ismertük a pályát. Az utolsó ötven kilométeren utolértük az előttünk indulót, és a porban nem tudtunk előzni, de így is elégedett vagyok. Holnap, az ellenkező irányból olyan lesz ez a pálya, mintha tökéletesen új lenne, és a gödrökre is jobban kell figyelni, mert ma eléggé kijártuk őket” – mondta Hirvonen, majd ünnepélyesen megfogadta, hogy a közeljövőben nem mos kocsit, mert attól, hogy most megtette, a hófehér overallja olyan sáros lett, mintha áttolta volna egy pocsolyán a Minit, pedig erről szó sem volt.

 

A második helyen továbbra is csapattársa, Bryce Menzies áll, akinek navigátora is egyre inkább belerázódik ebbe az Európában terepralinak nevezett sportágba, amelyet ők a tengerentúlon egész más szabályrendszer szerint űznek. „Négy percet javultunk az előző körhöz képest, amivel elégedettek lehetünk. Sokat csúszkáltunk, de igazából semmi kockázatot nem vállaltunk” – árulta el Menzies.

 

A harmadik helyre a többszörös magyar bajnok Miroslav Zapletal zárkózott fel, aki a maga egyenes módján úgy összegezte a történteket, hogy „jó kis nap volt”, míg mögötte a legjobb magyar, Osváth Péter újabb kalandokba keveredett.  „Nagyon bekezdtünk, pedig nem kellett volna. Az egyik kanyarban megpördültünk, tolatnunk is kellett, és a pecsételést is rosszul intéztem, mert előbb korán lelassítottam, majd túlcsúsztam az állomáson. A harmincas sebességkorlátozó zónát pedig annyira komolyan vettem, hogy már jóval előtte lefékeztem. Ez a rutintalanságomnak tudható be, van még mit tanulnom a terepraliról” – mondta a raliból érkező Osváth.

 

Sajnos jó néhány pároson kifogott a 148 kilométeres pálya: Lónyai Pál Porschéjában a bal első féltengely tört el, Korda Erik Mitsubishijében a hajtás ment tönkre, Erik van Loon Minijének kitört a bal hátsó kereke, Khalifa Saleh Al-Attiyah Toyotájánál pedig egy fa bizonyult erősebbnek” – szóval eseményben nem volt hiány.

 

A kamionos mezőnyben Martin Kolomy megtartotta vezető pozícióját, s bár a „monstrumok” számára még két szakasz van hátra (a mezőny többi részének csak egy), Kolomy több mint négyperces előnye egy kicsit elveheti az ellenfelek kedvét. Vagy éppen ellenkezőleg: feltüzelheti őket.

Hogy melyik valósul meg, vasárnap kiderül.

 

HUNGARIAN BAJA, A VK 7. FUTAMA, VESZPRÉM

Abszolút sorrend 3 szelektív szakasz után. Autósok: 1. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia, Mini All4) 3:36:45, 2. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini All4) 2:53 perc hátrány, 3. Zapletal, Momot (cseh, lengyel, Hummer Evo) 5:58 p h., 4. Osváth, Farnadi (magyar, BMW X6) 6:15 p h.Kamionosok: 1. Martin Kolomy, David Kilian, René Kilian (cseh, Tatra) 1:58:45, 2. Vrsecky, Kalina, Stross (cseh, Tatra) 4:12 p h., 3. Macik, Mrkva, Tomasek (cseh, Liaz) 6:34 p h.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top