Tapasztalatszerzés a horvát esőben

9.Rallye Show Santa Domenica-beszámoló A Zágráb melletti Santa Domenica Rally Show idén a kilencedik felvonásához érkezett. Az amatőr futam a szervezőbrigádnak köszönhetően a külföldi, köztük a magyar csapatok körében is közkedvelt. Évről évre egyre több R5-ös autót láthatunk a nevezési listákon, ami…

Ismét a sár volt az úr!

Nem hazudtolta meg magát a 9. Rallye Show Santa Domenica. Az egész novemberi szárazságot egy nap alatt akarta bepótolni, mely így az eddigi legsarasabb és esősebb lett, amelyen eddig részt vett a Várkonyi-Makai páros, akik ismét nem ideális körülmények között ismerkedhetett murván…

Legendássá váltak a Fábián testvérek

Népes küldöttség képviselte hazánkat, a 16. Rallylegend-en, köztük az East Motorsport csapatában a Fábián fivérekkel, akik két Ladát is elvittek San Marino-ba, hogy az önfeledt csapatás után egyöntetűen elmondhassák, hogy pályafutásuk egyik legnagyobb élményével gazdagodtak, az október közepén megrendezett világszínvonalú és Európa…

Kezdődjön a murva!

Egy nagyobb szünet ( és törés ) után húz ismét overállt a Várkonyi-Makai páros és indul a Skoda Fabia R5-el a horvátok közkedvelt murvás versenyén, a Santa Domenica Rallye Show-n. Ez lesz az első murvás versenyük a Skodával, de azért nem csak…

Bronzérem a 44. Kassa Ralin

Október 19-21-én került megrendezésre a 44. Kassa Rallye, ahol magyar ralipárosként láthattuk Juhász Csaba - Juhász Zsolt autóversenyzőket. Juhász Csaba - Juhász ZsoltMitsubishi EVO X. - Juhász Média Kft.44. Rallye Kosice - 2018.10.19-21. Csabival készítettem egy interjút a verseny után. Milyen céllal…

Nincs veszíteni valónk!

Interjú Juhász Csaba raliversenyzővel a hétvégi 44. Kassa Rali előtt. Juhász Csaba - Juhász ZsoltMitsubishi EVO X. - Juhász Média Kft.44. Rallye Kosice - 2018.10.19-21. 13 gyors, 138 versenykilométer vár rád és navigátorodra a 44. Kassa Ralin. Szombaton hét, vasárnap 6 gyorson…

Simply Legend

AT RALLYLEGEND THE PASSIONATE CHALLENGE BETWEEN THE HISTORIC GOES TO STEFANO ROSATI. TOTO’ 'RIOLO WINS AMONG THE MYTH AND CRAIG BREEN IS FIRST AMONG THE WRC. GREAT SHOW "LEGEND STARS" WITH SPECTACULAR KRIS MEEKE Republic of San Marino. “See you nex year”.It…

Fogasy és Berendi Mitropa Kupa bajnokok

Fogasy Gergely és Berendi Dávid nyerte a 2018-as Mitropa Kupát. Az 1965 óta kiírt bajnokságban ezzel olyan nevek mellé kerültek, mint Sandro Munari, Armin Schwarz, Franz Wittmann vagy a tavalyi bajnok Hideg Krisztián. A Peugeot 208 T16-tal versenyző páros az idén hét…
PRESS RELEASE no. 5 25 September 2018 ONE HUNDRED AND FIFTY BEAUTIFUL CARS AND SO MANY GREAT CHAMPIONS AT RALLYLEGEND 2018 (11-14 OCTOBER), FEATURING KRIS MEEKE, MIKKO HIRVONEN, CRAIG BREEN, GUSTAVO TRELLES. THE 50TH ANNIVERSARY CELEBRATION OF MARTINI RACING BRINGS MIKI BIASION,…

Fogasy 51 pont előnnyel vezeti a Mitropa Kupát

Nova Goricia Rali előzetes, 2018. szeptember 12. Nagyon nehéz versenyen a Mitropa Kupa második és az abszolút értékelés hetedik helyét szerezte meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Nova Goricia Ralin. Ezzel a Mitropa Kupában, két futammal a…
10. oldal / 33

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top