Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Hosszú kihagyás után rövidre sikerült verseny...

SOLID Racing Team - Int. M6 LOG Baranya Kupa - 2017.08.04-06.

Kondella Péter - Szilassy Arnold, Honda Civic Type-R

 

 

2016-ban a Szilveszter rallyn indultunk utoljára, ahol a szezonon kívül az EVO IX-es korszak is lezárult. Akkor már tudtuk, hogy másik típussal fogunk idén harcba szállni, de nem ilyen hosszú kihagyást terveztünk.

2016-ban elkezdtem egy sportszervező- menedzser képzést, aminek vizsgái a 2017. évi ORB első két futamával estek egy időpontra, így ezeket a versenyeket ki kellett hagynunk. Soproni lakosként az ISEUM Rally volt tervben, amely közel is van hozzánk, és jó minőségű murva talajon lehetett volna versenyezni, de egy autókiállítás és vásár miatt - ahol a versenyautónkat a Honda Kudonak köszönhetően kiállítottuk - szintén ki kellett hagynunk. 

A veszprémi pályákon sosem indulunk, ezért a Baranya kupa volt az a verseny, amelyre igazán készültünk. Egyrészt szeretjük ezt a futamot, másrészt a pályák is közel állnak hozzánk. Bár az időbeosztás nem tetszett, a pályák annál inkább. Arnolddal úgy terveztük, hogy az első nap kicsit próbálgatjuk az autót, és a másnapi gyorsokon próbálunk a tapasztalatokra építeni.

Az 5 km-es gyorsasági arra jó volt, hogy kicsit belerázódjunk a versenyzésbe, de a két gyors közti prológ - véleményem szerint elég rossz elképzelés volt - kicsit letompította a lendületünket. Az esti szakasz már tetszett, kezdtünk ráérezni az autóra, ezért nagyon vártuk a szombati napot.

A hetvehelyi gyors első 3-4 kilométerénél az autó 7000-es fordulatnál leszabályzott, így 6500-as fordulat körül el kellett váltanom. Az üzemanyag szűrőre és a v-tech szelepre gyanakodtunk. Azonban egy gyorsasági még volt a szervizparkig. Ezen csak legurultunk, a célban utol ért a mögöttünk rajtoló autó - ez is jelzi a tempónkat. A szervizben kicserélték az üzemanyagszűrőt, és egy érzékelőt, így a gyűjtőbe úgy álltunk be, hogy ha az eredményünkön nem is tudunk javítani, legalább megyünk az autóval, szokjuk, tanuljuk. De az etapon azt tapasztaltuk, hogy a problémát nem sikerült megoldani, valami más lehetett a hiba forrása, ezért, hogy kíméljük a motort, inkább kiálltunk. 

Valahogy nem akart összeállni ez a futam, de előre tekintünk, és készülünk a következő versenyre - fűzte hozzá Kondella Péter

 

Nagy várakozás előzte meg ezt a versenyt számomra. Régen ültünk versenykörülmények között autóban, és akkor sem ebben a típusban. Több ismeretlenes volt a hétvégénk, és úgy álltunk neki, hogy ezeket megoldjuk. Jól is indult minden, szépen haladtunk az elképzeléseink szerint. Az új típus tetszik nekünk, így minden megtett méter élvezetes, és örömteli volt. Vagyunk annyira rutinosak már, hogy pár gyorsasági alatt meglássuk azon hiányosságainkat, ami az új típusból fakad, így már előre tudunk változtatni a következő gyorsasági előtt. Ezen a versenyen azonban olyan nem várt dolgok történtek az autóval, amit nem tudtunk befolyásolni, így a kezdeti ismerkedés átcsapott egy sétakocsikázásba. Jók a gyorsaságik, szép a táj, de lássuk be, nem ezért jöttünk ide, hanem versenyezni. Nem voltak elképzeléseink a verseny végi eredményt illetően, csak és kizárólag magunkkal, és az autóval foglalkoztunk. Mivel idén eddig nem igen ültünk az autóban, így a kihagyott szakaszok negatívan érintik a tapasztalatszerzésünket, de nem csüggedünk. Tovább dolgozunk az autón, már látjuk, hogy min kell változtatni, hogy legközelebb már csak és kizárólag a feladatra tudjunk koncentrálni - tette hozzá Szilassy Arnold

 

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Triumph Adler; EGROKORR Festékipari Zrt.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; Dokutech Center Kft.; Ital Logisztika Kft.; EuTrust Szerviz Kft.; C+D Automatika Kft,; Excel-IT Kft,; Honda Trade Plus Kft,; Laurus-Conculting Kft,; Tower-Tech Kft.