• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Matics volt a leggyorsabb N-es a Szilveszter Ralin

Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX

Szilveszter Rali

 

 

Az abszolút értékelés nyolcadik helyét szerezte meg Matics Mihály és Zejda Viki a Szilveszter Ralin, egyben ők lettek a legjobb N-es autóval induló páros is. Az egykori év végi buli verseny mára rangos eseménnyé nőtte ki magát, amelyet a mezőny eleje ugyanolyan komolyan vesz, mint a bajnoki futamot.

 

Matics is versenyezni akart a legjobb N-es, vagy akár a legjobb mitsubishis pozícióért is. Azonban számára nem kezdődött jól az év végi futam, hiszen az első (éjszakai) gyorsasági rajtjában eltörte a bal hátsó féltengelyt, amellyel egy perc hátránnyal a harmincadik helyen kezdte a versenyt. Innen sikerül 22 helyezést javítva a nyolcadik helyre felkapaszkodnia. Másnap kétszer is abszolút ötödik időt autózott, amikor csak R5-ös autók voltak előtte, másik két-két alkalommal pedig abszolút hatodik és hetedik időt ért el.

 

„Az éjszakai gyorsasági rajta előtt sokat várakoztunk, ezért a kerekek pörgetésével akartam felmelegíteni a gumit, ami eltörte a bal hátsó féltengelyünket – mesélte Matics. – Ennyit bírnia kellett volna, viszont azt is el kell fogadni, hogy a felújítási ciklus végén volt a legtöbb alkatrészünk, ilyenkor egy hasonló törésnek nagyobb a kockázata. Próbáltam óvatosan végigmenni a pályán, hogy ne tegyem tönkre az autót. Ilyenkor főleg az osztómű tud sérülni. Egy percet kaptunk és a harmincadik helyen álltunk.

 

Másnap az első kör hibátlan volt, a másodikra feltettem két olyan gumit, amit nem kellett volna, mert még jól néztek ki, de szövetszakadásos volt mind a kettő. Jobban örültem volna, ha ezt a gumi sztorit kihagyom, akkor talán még két hellyel előrébb végezhettünk volna, de csak saját magamat okolhatom miatta.

 

Az első gyorsasági tükrében így is elégedett vagyok az eredménnyel, volt olyan gyorsasági, ahol az összes R4-es Mitsubishit is meg tudtuk verni. A lendületünk megvan, az utolsó pár versenyünk nagyon jól sikerült, remélem, hogy a téli felkészítés után a 2017-es szezont is hasonlóan jól tudjuk kezdeni.

 

Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top