Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Nem így terveztük

A Baranya Ralin Jánosa Ákos és Rubóczky Attila nagy küzdelem árán ért célba. Nagyon jól indult a versenyük, de végül egy defekt miatt olyan hátrányba kerültek, amit már nem lehetett ledolgozni.

 

„Szeretnék jót mondani, de semmi értelme nem volt lemenni már csütörtökön, és elcseszni több napot a Baranya Ralira. Azt gondolom, hogy mivel nem sikerült  bekerülnünk az első ötbe, mert kaptunk egy defektet az utolsó előtti gyorson, számomra ez nem eredmény. Próbáltam sietni, és hellyel közel ott is voltunk a verseny elején, ahol szerettünk volna, de minden hiába volt, amikor öt perc bent maradt a kerékcsere miatt. A szakszok is tetszettek, de a kánikula sokkal jobban megviselt, mint amire számítottam. Ez a három nap minden energiát kivett az emberből, és leginkább az bosszant, hogy összességében a semmiért szenvedtünk napokig ebben a melegben. Antival közelebb kerültünk egymáshoz, ami azt jelenti, hogy mégis megmaradnak a nagy csaták a Budapest Ralira. Mert mindketten hajtani fogunk azért a harmadik helyért, de jobb lett volna egy kis előnyt szerezni ezen a futamon. Ez most nem jött össze sajnos. A matematikai esély még mindig nyitva hagyta a kapukat az utolsó bajnoki futamra. Pedig mennyivel jobb lett volna ott már úgy autózni, hogy nincs nyomás az emberen. Így alakult, nem örülök neki, mérges vagyok, de küzdeni fogunk tovább a következő versenyen” – jelentette ki Ákos.



„Amíg úgy igazából mentünk, nagyon jól alakult minden. Szimpatikus volt ez az adok-kapok csatázás. Nagyon éles harc van még mindig az elejében. Az időjárással meggyűlt a bajunk, kegyetlen meleg volt. Ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni abszolútban három másodpercet kellett volna lefaragni az időből. Legalábbis így álltunk oda az utolsó kör első gyorsaságiján, amikor a táv egyharmadánál kaptunk egy defektet. Két kanyar után felnin volt az autó, ezért gyors megbeszélés után a csere mellett döntöttünk, hogy ne okozzunk nagyobb kárt a kocsin. Az elágban megálltunk, és próbáltunk minél gyorsabbak lenni, de olyan forró volt minden az autón, hogy végül öt perc azonnal ott maradt a szakaszon. Ezek után már nem volt indokolt a sietés. Nyilván hatalmas hátrányba kerültünk, és még volt egy gyorsasági, amin egy nagyon biztonságit mentünk, hogy célba érjünk, ha már így alakult. Pontokat igaz szereztünk, de nem annyit, mint amennyit terveztünk, így még szorosabbá vált az eleje. Most majd minden a következő futamon fog eldőlni. Aki a Budapest Ralin több pontot tud szerezni, az lesz elöl – mondta Rubó.



Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. - Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. - Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. - BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépberendezések; Lakandi Bt. – Építőipar és Ingatlanforgalmazás;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István