Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Inkább elfelejtenénk

A Baranya kupa versenye sem váltotta be s hozzáfűzött reményeket Dudás Gergő Marcsa Nikolett, illetve Dián Attila Vörös Péter versenyzőpárosok számára, hiszen a murvás félbehagyott versenyek sem vették el a kedvüket az újabb rajthoz állástól. Folyamatosan készülgetnek minden egyes futamra, de sajnos az ördög nem alszik és van, hogy meg is találja őket, ahogy most is történt.

 

 

Atus, milyen volt számotokra ez a verseny?

Köszönöm kérdésed, ameddig tartott az nagyon jó volt. Kifejezetten élveztük a versenyt és az időket tekintve is jókat mentünk, hiszen az első gyorsot és a prológot nem nézve kategória 2. helyen teljesítettük a gyorsokat. Aztán sajnos szombaton a második, azaz a 4. gyors, ahol számunkra véget ért a Baranya kapu.

Mi történt veletek ezen a. gyorson?

Egy jobbos kanyarnál beszáguldottunk az erődbe, ahonnan már sehova sem tudtunk mozdulni, mert felakadt a Suzuki. De utóbb kiderült, hogy a bal első fék megadta magát, így nem is baj, hogy abba kellett hagynunk, mert így csak ezt a hibát kell javítani a következő versenyig, más esetben meg sokkal nagyobb baj is történhetett volna.

Hol találkozhatunk veletek legközelebb?

Két hét múlva lesz a Oroszlányi verseny, amin mi is szeretnénk indulni. Jelen pillanatban ennek semmi akadályát sem látjuk, remélem ez így is marad.

Gergő, mi a tapasztalatok a Baranya kupával kapcsolatban?

Azt kell mondanom, hogy inkább elfelejtenénk ezt a hétvégét. Ilyen még sosem történt velem/velünk, de durvára sikerült.

Mi történt pontosan?

A kezdetekkel szinte semmi problémánk sem volt, de éreztük, hogy olykor-olykor az autó nem megfelelően viselkedik. Nem mondom, minden egyes gyorson értek meglepetések, mint pl. lassítót benéztünk, aztán megforogtunk, de ez a szombati 4. gyorson csúcsosodott ki. Nagyon látványos borulást hoztunk össze, amit mikor csak kint állsz a pálya szélén száj tátva bámulsz, de bent a versenyautóba nagyon kemény. Körülbelül kétszer pörgött át a Citroen, igaz nem esett darabokra, de nagyon komoly szervizre szorul. Nem lett bajunk, de még is a mentők vittek el a versenyről.

Hogyan tovább? Mennyire befolyásolja ez a történet a további versenyzéseteket?

Nem befolyásolja, de már jobban tudom én is mire kell figyelni, és ha úgy van, akkor inkább megállni, nem szívesen élném át ezt újra, persze ezt előre nem lehet tervezni, de mindent megteszek annak érdekében, hogy elkerüljem.

Mit terveztek? Mikor állhattok rajthoz legközelebb?

Nagy sajnálatunkra a Budapest Rallye-t ki kell hagynunk, ez egy nagy szívfájdalom nekem, mert így-vagy úgy, de minden futamon indultunk idén, és pont az utolsót kell kihagyni. Viszont, amint kész a Citroen már rajtolunk is ott, ahol lehet, valószínűleg az egy MARB futam lesz. Igaz, még csak augusztus van, de várjuk a Mikulás és a Szilveszter Rallye-t is.

Köszönöm a riportot és kitartást a szervizeléshez, és remélem mihamarabb újra rajthoz állhattok.

Képek: Rallyefeeling

Partnereink:

Biotech USA, P92 RDI Kft., IEJ Zrt. – Így élj jobban, Cannabis Energy Drink, Gumicentrum Kft., Centrum Logistic Kft. Göd, Centrum Oil Kft. Göd, Festék Mester Kft., 3DreamSoft – Informatikai Szolgáltató Kft., Clone GSM – mobil szaküzlet, Katona motor, ShoFruit, IP, Gumisember, Dynamic Design, Rallyfeeling, KoKo Trans Sped