• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kazár Miklós: pihenés és felkészülés a nyári forróságban

Az augusztus végén induló idei quad bajnoki szezonban is rajthoz áll a Pro Racers versenyzője, míg a rallye-ban igencsak motiváltan várja a szeptember eleji Budapest Rallye-t

 

 

Túl van már a jól megérdemelt pihenésén Kazár Miklós, aki a forróság ellenére immár megkezdte a felkészülését a 2017-es szezon hátralévő feladataira. A Pro Racers versenyzője ugyanis nemcsak a rallye-ban folytatja a versenyzést – a következő bajnoki fordulót, a Budapest Rallye-t szeptember első hétvégéjén rendezik meg –, hanem újra teljes szezont teljesít a quadosok országos bajnokságán a 450+ kategóriában.

Legutóbb már ismét a régi formáját megközelítve versenyzett a Veszprém Rallye-n a Pro Racers párosa, és az ötödik helyükkel – amivel ők lettek a legjobb Ford-csapat – megmutatták, igenis a legjobbak között kell velük számolni. Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón akkor szinte hibátlanul versenyzett, így nem véletlen, hogy feldobódottan mentek el a nyári szünetre.

Nagyon fontos volt számunkra, hogy feltöltődjünk. Mindketten a családunkkal elmentünk nyaralni, nagyon élveztem, hogy a családommal, a gyermekeimmel lehetek végre együtt. Nagyon kellett ez a pár hét, és úgy érzem, mindketten igencsak motiváltan állunk neki az augusztusi felkészülésnek, mert már a következő bajnokin, a Budapest Rallye-n szeretnénk bebizonyítani, igenis számolni kell velünk – jelentette ki Kazár Miklós.

Ráadásul Kazárra nem várnak könnyű napok, hiszen a Pro Racers versenyzője visszatér régi sikereinek színterére, és újra rajthoz áll a quadosok országos bajnokságának valamennyi futamán.

– Augusztus végén kezdődik a 2017-es szezon, és a terveim szerint a 450+ kategóriában valamennyi versenyen rajthoz állok. Nem titok, egyértelműen a hatodik bajnoki címemre hajtok, amihez az első komoly nagy lépést a szezonnyitón szeretném megtenni – árulta el Kazár Miklós.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top