• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Füstbe borult a Z4

VARGA RACING TEAM – Székesfehérvár Rallye 2017, 2017. június 9-11.

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 

Csapata áldozatos munkájának köszönhetően a szombathelyi baleset után újra egy harcra bevethető versenygéppel állt rajthoz Lángi Attila a Székesfehérvár Rallyen. Ám a június 9-11-ei versenyhétvége sem hozott szerencsét a Varga Racing Team pilótájának. A 8. szakaszon, technikai okok miatt a futam feladására kényszerült.

 

Lángi Attila: A rajt előtt még törtük a fejünket, hogy milyen gumikkal menjünk ki a szervizparkból. Végül – figyelembe véve, hogy négy szakaszt kellett teljesítenünk az első körben – a középkeménységű abroncsok mellett döntöttünk. Persze az eső rázendített, így úgy mentünk, mint „anyám”… Nagyon nem tetszett a saját produkciónk, habár ahol csak lehetett, ott megpróbáltuk egy kicsit megnyomni, parádézni a nézőknek. De úgy néz, még így is mi voltunk a leggyorsabbak „anyámék” közül, ami számunkra is meglepetés volt: egy kategória 4. hellyel kezdtünk.  

Aztán egyszer csak füstbe borult a Z4 – belülről. Durva olajszagot éreztem, és attól tartottam, hogy a végén kigyullad a kocsi – mint ahogy idén korábban már volt rá példa. Szerencsére leértünk úgy a célba, hogy oltásra nem is volt szükség. A váltó és a motor között azonban ömlött ki az olaj. Nem vettük ezt olyan jó előjelnek, így a következő három szakaszt csúszós kuplunggal kellett megtennünk. Nem meglepő módon, itt nem értünk el igazán jó eredményt, de amit ennél jobban sajnáltam, az az volt, hogy ezután következett csak a prológ, amin szerettem volna teljesen a nézőknek autózni. A terveim helyett azonban végig 1-es sebességi fokozatban tudtam csak haladni, és közben is ömlött a füst a füst a kocsiba… Látványos volt így is a menetelésünk, csak kicsit másképp…

Az első nap végén, miután visszaértünk a szervizbe, beigazolódott az, amitől tartottam: meglazult a lenkerék, és emiatt rázkódott az egész Z4. Igaz, a fiúk meghúzták, és így rajthoz tudtunk állni másnap, de csak nagyon tartalékos üzemmódban versenyeztünk. Végül a 8. gyorsaságin már nem bírta tovább a technika: leszakadt az ékszíjtárcsa, és mindent elintézett a kocsi belsejében… Ennek következtében a futam feladására kényszerültünk – ismételten. Olyan „régen” estünk ki, hogy ez nagyon „hiányzott”…

A BMW motorját Székesfehérvár után ismét atomjaira szedtük, rehabilitáljuk, majd beszereljük az új rugókat és a végén elmegyünk ismét bejáratni. Szerencsére nagyon sok segítőkész kollégám, barátom van, így biztos vagyok benne, hogy Veszprémben gond nélkül oda tudunk majd állni a rajthoz. Aztán csak előre nézünk…

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Visual Europe Group – www.vegroup.hu, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top