• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Évforduló-ünneplés a vasi fordulón

VARGA RACING TEAM – M6LOG Iseum Rallye 2017, Szombathely

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 

A szombathelyi futam előtt okozott néhány álmatlan éjszakát Lángi Attila BMW-je, de most már harcra készen várja a soron következő bajnoki fordulót. A Z4-nek azonban most is a Mitsubishik között kell majd helyt állnia… A Varga Racing Team pilótája azonban – rá jellemző módon – nem feszül rá túlságosan erre. Célja, hogy látványos autózással kiszolgálja a nézőket, s ha emellé egy szép eredmény is párosul, az csak plusz boldogság. De ami még fontosabb: a hétvégén egy fontos évfordulót is megünnepelnek…

 

Lángi Attila: Múlt hétvégén, felkészítés közben igencsak megtréfált minket a Z4 főtengelye, mikor próbáltunk életet lehelni Rafi kocsijába. Miután a „sógor” BMW-jével végeztünk, kimentem én is a miénkkel egy próbakörre. Összesen egy kilométert tudtam autózni vele a murván, aztán ahogy nagy kézifékkel és alárúgással megfordultam, a Z4 elkezdett kerregni, köhögni és prüszkölni.

Hazáig elpuffogtam vele, aztán ki kellett teljesen pakolnunk, mert az elektromos részek legbelül vannak. Mint kiderült, egy 15 éves alkatrész mondta fel a szolgálatot. Szerencsére volt pótalkatrészünk – mert nálunk mindenből van tartalék, kivéve a pilótából és a navigátorból –, így még időben üzemképes állapotba tudtuk hozni a kocsit. És nem csak a miénket, de Rafiék tavalyi BMW-jét is. Nehéz napok vannak tehát mögöttünk, de inkább most jöjjenek elő ezek a problémák, mint verseny alatt…

Én nagyon kedvelem a murvás versenyt, a Z4 viszont annál kevésbé. Legalábbis eddig nem voltak meg hozzá a megfelelő beállítások, hogy megszeretessük vele… Három éve indulunk murvás versenyeken, de eddig mindig csak az aszfalt futóművet, aszfalt rugókat, aszfalt lengéscsillapítókat hagytunk benne, és csak feljebb emeltük a kocsit. Most viszont kap egy echte murvára való szettet. Meglátjuk, mennyire lehet majd vele gyorsan is közlekedni…

Szomorúsággal tölt el, hogy a kategóriánk most sem lesz meg, hiszen Szombathelyre csak mi ketten érkezünk meg Rafival. Úgyhogy ismét a Mitsubishik között kell megpróbálnunk helytállni. Ha okosan vezetnénk, akkor nagy előnyre tehetnénk szert Rafival szemben, hiszen ahogy említettem is, ő a tavalyi, gyengébb kocsival indul most hétvégén. Nálunk viszont most az a cél, hogy ne legyen nagy kár a kocsiban, célba érjünk és kiszolgáljuk a közönséget. Na és persze ünnepelni is szeretnénk majd, ugyanis három évvel ezelőtt, Rafival együtt itt ismertük meg a kedveseinket. A szombathelyi futam így mindig szép emlék marad, és ha lesz is valaha közöttünk komoly rivalizálás, az biztos, hogy ennél a fordulónál ezt félre fogjuk tenni.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Visual Europe Group – www.vegroup.hu, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top