SOLID Racing Team – Eger Rallye - 2019.03.29-31.

 

Amilyen jól kezdődött, olyan rövidre és szomorúra sikeredett az Eger rally számunkra. Nagyon vártuk a rajtceremóniát, de sajnos nem hozta azt a szintet sem ez, sem maga a futam, mint amit eddig megszoktunk. A rajtdobogón csak át kellett gurulni, és mentünk is az első gyorsaságira, ami egy 4 km-es szakasz volt, 3 lassítóval és egy terelővel, ami nem nagy kihívás. Ezt teljesítettük, de inkább a hétvégi gyorsaságikra koncentráltunk. A szombati első gyorson még tapogatóztunk, mert a verseny előtti beállításokat akartuk megnézni, hogyan viselkedik az autó. Miután éreztük, hogy minden a helyén van, gondoltuk a második körben már a saját tempónkat tudjuk autózni. Edinának is bele kellett rázódnia a rally1-es folyamatba, de az első méterektől kezdve tudta mi a dolga, és azt az „elvárható” és tőle megszokott magas szinten nyújtotta. A második gyorsra úgy mentünk, hogy tudtuk, itt nagyon kell vigyázni az autóra. Annyira rossz minőségű volt, hogy egy traktorral sem mentem volna rá. Az utcai autónk alja még a pályabejáráson megsérült, pedig volt olyan rész, ahol 15-20 km/h sebességnél is akkorát ütött, hogy azt hittük gyalog kell hazamennünk. Miután teljesítettük a gyorsaságit, és láttam, hogy nem kaptunk defektet, elindultunk a 3. pályára, de menet közben elment az olajnyomás és az erő az autóból, majd elkezdett csattogni a motor. Ott tudtuk, hogy nagy a baj. Sajnos annyira felütöttük az alját, hogy a karter szétrepedt, és elfolyt az olaj. Ennek következménye, hogy csapágyas lett az új motorunk. Számtalan dolog volt, ami a hétvége alatt megkérdőjelezte a versenyrendezés kompetenciáját, így joggal mondhatom, hogy nagy csalódás volt számunkra ez a futam. Verseny előtt úgy álltunk a bajnoksághoz, hogy minden aszfalt futamon rajthoz fogunk állni, de az egri verseny után ez erősen megkérdőjelezte ezt a szándékunkat.  - tette hozzá Kondella Péter.




Csapatunk másik egysége sikeres versenyt tudhat a háta mögött.

Mint a többi versenyző társunk mi is nagyon vártuk több hónapos téli kényszerpihenő után az évadnyitó Eger Rallyt.

A kategória melyben évek óta versenyeztünk a tavalyi év végével megszűnt. Ez olyan változtatatásokat engedett a versenyautókon, melyek a homológizációs lapon nem szerepelnek. Az idei évben a Magyar Historic Rally bajnokságban folytattuk a száguldást, így a versenyautónkon lényeges visszaalakításokat kellett végeznünk.

A másik változás a navigátorom személyében volt, ugyanis állandó társam egy komoly hasi műtét után nem tudott még felépülni, így csapatunk másik kiváló navigátora Szilassy Arnold foglalta el a jobb oldali ülést.

A változások jó irányt adtak számunkra. A kiválóan felkészített autó, a jó navigátor és az összehangolt csapatmunka a Historic bajnokság abszolút harmadik és a kategória első helyét eredményezte számunkra.

Nagyon örülünk az eredménynek és köszönjük a támogatóink bizalmát - fűzte hozzá Gyenes András



Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Ecoffice Technology Kft. – Triumph Adler; EGROKORR Festékipari Zrt.; Evolution Consulting Kft.; Innovitas Nonprofit Kft.; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu; Dokutech Center Kft.; Ital Logisztika Kft.; C+D Automatika Kft,; Kudo Trade Plus Kft,; Tower-Tech Kft,; SP Kosaras Kft.; Best-Vill. 2000 Kft.; KOOS WEBER Hungária Kft., ROBITLÁG Bt.; HUNIPER Permetező Kft., The Body Shop, SEQOMICS Kft.

SOLID Racing Team - 5. Steelvent Ózd Rally 2017. 04. 28-30.

Gyenes András - Horváth Levente, VAZ 2101



A SOLID Racing Team Ladás párosa nagy küzdelmek árán, de rendkívül eredményes hétvégét tudhat a hátuk mögött. Rengeteg szerelni valójuk akadt a hétvége folyamán, de mindet leküzdötték, és dupla győzelemmel távoztak Ózdról.

 

A verseny előtt két nappal csütörtök hajnalban elindultunk versenyzőtársammal, Horváth Leventével maximálisan felkészülve, egy kiválóan felkészített versenyautóval a 2017-es Ózd-Salgótarján Rallyra.


Ilyenkor pályabejárással és itiner készítéssel zajlik a péntek délutáni prológig a versenyre hangolódás, valamint adminisztratív és technikai átvételekkel.
A csütörtöki napunk az Ózd környéki pályák feldolgozásával zajlott és úgy terveztük, hogy a pénteki nap szabadidejében a salgótarjáni szakaszokat írjuk fel.
Tudni illik, hogy a fent említett átvételeken is előre megadott időben kell megjelennie minden versenyzőnek. Nekünk péntek reggel 8 órára volt jelenésünk a szállásunktól másfél kilométerre lévő autószervizben, bemutatni a jól felkészített Ladánkat. Fél nyolckor még nyugodtan kavargattuk a kedvenc kávénkat, mondván, hogy hová rohanjunk.
Ezután beültünk a versenyautóba, ami nem indult be, az első indításkor leszakadt az indítómotor bendixe. Ettől kezdve nekünk megkezdődött az első gyorsasági szakasz.
Az autót felrángattuk a trailerre és rögzítés nélkül igyekeztünk a technikai bizottság elé. Versenyigazgatói engedéllyel kaptunk szerelési időt a teljes technikai átvétel végéig.
Utcai ruhában, szervizcsapat és alkatrészek nélkül (csak másnap érkeztek) megoldást kellett találnunk erre a problémára.
10 percen belül az autónk az ózdi Opel szerviz emelőjén lógott és két ottani szerelő segítségével nekiálltunk megjavítani, melyhez az egyetlen ottani Lada alkatrészüzlet segített.
11 órakor be is indult a szekér, igen ám, de egy henger nem ment. Újabb szerelés következett, megoldottuk ezt is. Beindult a gép, egy pici problémával, nem volt töltés.
Mi jöhet még, kérdeztük magunktól?
Az elhúzódó szerelés miatt nem maradt időnk a megfelelő pályabejárásra, így a Sámsonháza-Nagykeresztúr szakaszt a vasárnap a versenyen láttuk először, és egy versenyzőtársunk itinerét használtuk fel.


Most a jó hír: Megnyertük a kategóriánkat a szombati versenynapon.
Ezt a versenynapot külön értékelték a másnapi Salgó Rallytól.
Vasárnap reggel egy közel 80km-es etappal (forgalomban, közúton) folytattuk a kétnapos viadalt, ahol is az előző nap versenykilométereit hibátlanul teljesítő paripánk motorja leállt és újabb szuper szerelgetés kezdődött, csak most az erdő közepén.
Megoldottuk ezt is, nem késtük ki az időnket.
Innen fogva a második versenynapot is hiba nélkül abszolváltuk és megnyertük kategóriánkban ismét a versenyt.


Ez a kis technikai küzdelem tette még fényesebbé az érmeinket számunkra.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült jól szerepelnünk az 5. Steelvent Ózd Rallyn.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Avanzo Trade Kft. - The Body Shop, RAIKER Kft., Egrokorr Festékipari Zrt.,  Laurus Consulting Kft. - Cortesia Group, Ital Logisztika Kft., Triumph-Adler, C+D Automatika Kft., Dome Facility Services Group Kft., BBD 96 Kft., Hekus Bűnügyi magazin.

Mondhatnám, bár nem volt hozzá szerencsém, hogy világbajnoki futamon részt vegyek.
Ámbár nagyon sok élménnyel tértünk haza ismét.



SOLID Racing Team – Lavanttal Rallye 2017 - 2017. 04. 07-08.
Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

 


A kiutazásunk napján volt az első meglepetés, mégpedig az, hogy a szállásunkhoz felvezető út nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt mi gondoltuk. Kellett a helyismeret, így felvezettek minket, egy festői szépségű helyre.


A következő napokban felírtuk a pályákat, ami úgy gondolom tényleg a jelenlegi pályafutásom legnehezebb pályái voltak. Hatalmas szintkülönbségek, változó minőségű burkolat és több fok hőmérsékleti különbség. Megviseli az autót, és a benne ülőket egyaránt. Már itt nagyon sokat tanultam, hogy kell felírni az ilyen jellegű pályákat.
Ismét meg kell, hogy említsem, hogy nagyon "kompakt" volt a rendezvény központja, hiszem minden, versenyiroda, szervizpark, gyűjtő, parc ferme egy helyen volt, ami egy hatalmas piros pont a rendezőknek, hiszen nem húzta szét a csapatot.
A versennyel kapcsolatban úgy gondolom, hogy mint én, mint Anett nagyon sokat tanultunk hogyan kell alkalmazkodni a helyi viszonylatokhoz. Pozitív dologként éltük meg, hogy nagyon egyértelmű volt az itiner, minden megtalálható volt, pedig ismét olyan helyen voltunk ahol még soha.


Az első napunk jól sikerült, az autónak semmi nagy baja nem volt, és az esti gyorsaságikon is jó volt a hangulat. Romlott a pályák minősége estére, nagyon kellett figyelni a felhordásokra, mert nagyok voltak a gödrök az út mellett.
A második nap újult lendülettel indultunk neki, hiszen ezen a napon volt az a bizonyos hosszú gyors, amit én nagyon vártam. Azt kell, hogy mondjam, jól kezdtük a napot, mert az első kör után jó helyen álltunk. Következett a gyűjtő, ahol meg kell jegyeznem, hogy mindenféle jóval, konkrétan majdnem svédasztallal vártak minket.
Úgy voltunk vele, hogy nem kell sietni, és egy jól koncentrált versennyel odaérhetünk a célba.
Sajnos ez nem történt meg, mert a kör gyorsasági szakaszon beforogtunk egy jobbos kanyarba, és eltört a hajtásunk. Itt van az, hogy egy pici hiba is elég ahhoz, hogy kiessünk. Sajnos ez történt, úgy gondolom benne volt az én hibám, de ez elég volt arra, hogy egy életre megtanuljam, hogy nem szabad hibázni!
Ettől függetlenül nagyon sokat tanultam ezen a versenyen. Ez A RALLYE, kifejezetten nagybetűvel. Ezt nem lehet leírni, el kell jönni és meg kell ízlelni ezt, mert itt nagyon sokat lehet tanulni, hogy igazi autóversenyzők legyünk.
Összegezve azt kell, hogy mondjam, ha most megkérdeznének arról, hogy jövőre eljönnék-e akkor gondolkodás nélkül igent mondanék! - fűzte hozzá Merencsics Árpád

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Agrivál Kft., Zsirai Pincészet, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft., Mr Kool., Precision Agri Kft.; Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Global-Uion Kft.; Raiker Kft.

SOLID Racing Team – Lavanttal Rallye 2017 - 2017. 04. 07-08.

Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

 

Rövid időn belül újra autóba ül Merencsics Árpi és Halász-Szabó Anetta. Egy versenyző nem is kívánhatna többet, mint sűrűn autóban ülni. Az idei évre tervezett bajnokság már a második fordulójánál tart.

Új kalandokkal nézünk szemben a következő megmérettetésünkön. Ma csütörtököt írunk, és tegnap már megérkezett a csapat Wolfsbergbe.
Már az út vége is kalandos volt, mert éjjel alig találtuk meg a szállásunkat, de erről majd a beszámolóban kitérek.


A pályák nagy részét már feldolgoztuk és azt kell, hogy mondjam, ez nagyon "vébés"!
Tudniillik 27 km-es gyorsasági szakasz a hegyen nem játék, ahogy a barnamedve se...
Na de visszatérve nagyon várjuk a versenyt! Elképesztő tájakon megyünk, és a pályák tényleg eszméletlenek. Nagyon magasan vannak. Van, hogy 2 szakasz között 10-12 fok különbség van.
Most váltakozó útminőségen versenyzünk, hiszen van olyan 10% körül murva a versenyen, ez nagy kihívás, mert elnézve a pályák nyomvonalát tud nagy meglepetéseket okozni.
A fogadtatás szokás szerint nagyon kedves, nagyon rugalmasan kezelnek itt mindent, és egyértelműen látszik, hogy a versenyzőkért csinálják, és ezt olyan jó látni ismét!
Az előző versenyen kaptunk egyen széldzsekit és sapkát a Mitropa Cup szervezőitől, ez egy nagyon szép gesztus, és egy jó képet mutat a bajnokságról.
Egy valamit még meg kell, hogy említsek, sok ismerőssel beszéltem, hogy mire is kell számítanunk ezen a versenyen, mindenki azt mondta, hogy nagyon hosszú, és technikás, sok felfelével. Abban is hasonlóak voltak a vélemények, hogy lehet hó lesz a magasabb területeken, mert volt már rá példa, és a Hajóka fotós barátom azt mondta hogy mázlink van, mert pár éve egész nagy hó volt fenn a hegyen!


Összegezve: Péntek délután kezdünk 4 gyorsaságival, majd szombaton folytatjuk 8-al, kérünk mindenkit, hogy szorítson nekünk, hogy szép eredményt érjünk el.

A kis Csapat nevében köszönettel: ifj. Merencsics Árpád

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Agrivál Kft., Zsirai Pincészet, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft., Mr Kool., Precision Agri Kft.; Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Global-Uion Kft.; Raiker Kft.

SOLID Racing Team – Int. Baranya Kupa 2016. 08. 12-14.

Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

 


Épp hogy csak végeztetek a székesfehérvári versennyel, máris elkezdtetek készülni a Baranya kupára. Kicsit sűrű a programotok az utóbbi egy hónapban.

 

Így van, sűrűek a hetek és a napok is számunkra, mivel épp hogy befejeztük a Székesfehérvár Rally-t, és már a nyakunkon a következő verseny. Fehérvárról nagyon jó élményekkel tértünk haza, mert az autó is olyan jól szerepelt, hogy élveztünk minden egyes versenykilómétert. Az autónk fekészítése még most is folyik, mert volt pár dolog amit a verseny után észrevettünk. Ezeket kicseréljük, és már verseny késtz is a jármű.

 

Nyugodtan kijelkenthetjük, hogy hazajártok a Mecsekbe. A szakaszok lényegében az év végén rendezendő mecseki futam gyorsaiból kerülnek ki. Ezeket elég jól ismeritek már.

 

Így van, mivel itt Pécs környékén kezdtem pályafutásom, így szinte az összes verzióját ismerjük a mostanság használt pálya nyomvonalaknak. Imádom, szeretem az itteni pályákat, mert kijelenthetjük hogy igazi rally pályák. Van szűk része, de van olyan ami szélesebb tempósabb is, így mindennel találkozunk a hétvége során. Nagyon várjuk már hogy ezeken a pályákon mehessünk.

 

Az előző évekből kiindulva jó eredményre számít a csapat?

 

Autóverseny lévén mindenki nyerni szeretne, de úgy gondolom hogy az eddig általunk képviselt "taktika" meghozta a gyümölcsét, és ezen jelenleg nem is szeretnénk változtatni. A csapat hangulat én úgy gondolom hogy nagyon jó, és ezt szeretnénk is megtartani, ennél fontosabb nincs is.

 

Felkerült a bajnokság jelenlegi állása. Vezetitek a HobbyCar abszolút értékelését, valamint a H1 géposztály értékelését is. Átléptük a bajnokság felét. Erős hajrára számítotok?

 

Igen, nagyon jól állunk a bajnoki ponttáblázatban. Van még verseny, de ennek ellenére bizakodóak vagyunk a bajnokságot illetően. A Baranya Kupa után még pontosabban fogjuk látni a helyünket a bajnokságban. A tavalyi év sajnos a technikai hibákról szólt, idén viszont eddig nagyon összeszedetten tudtuk összerakni az évet, aminek külön örüök.

 

Mennyibe befolyásolja a teljesítményeteket a bajnokság jelenlegi állása?

 

Úgy gondolom semennyire. Amennyiben azt csináljuk amit eddig, akkor jó eredményre számíthatunk az év végén. Mindent meg fogunk tenni csapatként annak érdekében, hogy minden rendben menjen a soron következő versenyeken, és jó eredményket érjünk el, ami előrébb visz minket a bajnokságban.




Partnereinknek köszönjük az együttműködést:  Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Kft. - Cortesia Group, Ecoffice Technology Kft. - Sigillanda, Scan-Union Kft. - Release, ExcelIT Kft.; Avanzo Trade Kft. - The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.



SOLID Racing Team – 22. Miskolc Rallye 2016. 04. 29-30.

Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 



Sikerült rápihenni a versenyre? A képeket elnézve abszolút jó környezetben sikerült ráhangolódni a hétvégére.

Igen valamelyest sikerült. Azzal hogy egy nappal előbb lementünk, és nem aznap hajnalban kellett kelni, sokkal jobban és gördülékenyebben tudtuk feldolgozni a pályákat. Igen a környezet az nagyon szép volt, pázsit, fürdőtó, nyugágy, miegymás. A képeket elnézve a szervizcsapatunk megfelelően felkészült!


A verseny előtt arról beszélgettünk, hogy feküdni fognak a szakaszok a kocsinak. 
Igen, voltak olyan részek amik feküdtek az autónak. Mályinka nagyon tetszett, az egyik legjobb pálya. Az eső is keresztbe tett, mert eszméletlenül csúsztak a pályák, de megoldottuk azt a feladatot is. Sajnos volt technikai gondunk, így nem tudtam annyira felszabadultan autózni, hozzátéve azt is, hogy volt amikor nem csak nekünk, de másnak is sietni kellett hogy odaérjünk mindenhova. 

 

Azt leszámítva, hogy nem volt taktikátok a hétvégére, elég jó helyeken autóztatok. Erőből sikerült hozni a helyezéseket?

Mint említettem volt kis technikai gondunk, így a verseny második felében óvatosan kellett autózni, mert azt hittem hajtás gondunk van. Cseréltünk is egy féltengelyt, de a hiba nem szűnt meg teljesen, így folytattuk azt a taktikát, hogy érjünk be.

 

Ugye a historic versenyhétvégéken mindkét nap hirdetnek eredményt. Ismét sikerült jó helyezésekkel zárnotok.
Nem minden versenyen hirdetnek mindkét nap eredményt. Eger például dupla szorzóval rendelkezett, ott mindkét nap lett eredmény hirdetve. Miskolc 1.5 szorzós verseny, itt egy eredmény van. Igen, nagyon jó eredménnyel zártunk, hiszen nyertük a kategóriánkat, abszolútban pedig második helyezést értünk el. Hozzá kell tegyem, hogy ehhez kellett az, hogy kibírja a technika, mert nagyon sok párosnak volt technikai gondja. Nekünk szerencsénk volt, mert kitartottunk mi is, valamint a technika is, ez a kombináció kellett a sikerhez. A szervizünk nagyon jól dolgozott, és nagy nagy dicséretet érdemel a gyors munkáért a hétvégén.

 

Változott-e valamit a korábbi tapasztalatok alapján kialakított kép a miskolci versenyről?
A pályák tekintetében nem. Még mindig az egyik legjobb, és legszebb környék. Sajnos negatívum az van, az etapon elég sietősre kellett vennünk a tempót, hogy odaérjünk mindenhova. Ezen kívül nem volt gond mással.

 

Következő versenyről tudunk már valamit a részetekről?

Igen. Székesfehérváron lesz a következő megmérettetés, az autót szépen szétszedjük ahogy kell, és javítunk rajta, hogy megelőzzük a technikai gondokat.

Köszönjük a támogatóinknak, a szurkolóknak, és természetesen a szervizcsapatnak a hétvégét, hisz nélkülük nem lennénk eredményesek, és nem juthatnánk el ezekre a versenyekre!

 


Partnereinknek köszönjük az együttműködést:  Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution, Innovitas, Cortesia Group, Sigillanda, Release, Excel IT, The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.

 

SOLID Racing Team – Eger Rallye 2016. 04. 01-03.

Merencsics Árpád – Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1



Úgy gondolom, nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött. Eger városa és a környék amúgy is nagy élményt nyújt az embernek. Jó kedvvel indultunk neki a versenynek, és az előkészületeknek, mivel nagyon vártuk az évad kezdetét, hogy végre versenyautóba ülhessünk.

 

A pályákat bővítették a rendezők, voltak közöttük ismerős pályák, és volt, amit megfordítottak az előző évekhez képest. Mindegyiket megfelelően sikerült feldolgozni, így teljes nyugodtsággal vártuk az első gyorsasági kilométert.

Nagy elvárásaink nem voltak, annyi csak, hogy érezzük jól magunkat, és tegyünk meg minél több kilométert technikai gond nélkül. Az időinket nem is nagyon nézegettük.

Verseny közben az autóval nem volt nagyobb, említésre méltó probléma. Apróbb gondunk volt csak, a bal elejéből valami zakatoló hangot hallottam, ami elkísért minket a verseny végéig. Ennyi volt a legnagyobb gondunk, ezen kívül ablakot pucoltunk, illetve tankoltunk.

Az elért eredményünkkel nagyon meg vagyok elégedve. Nagyon meglepett, hogy így, hogy nem nézzük az időket, ilyen szép eredményt érünk el. Nem mondom, hogy nem mentünk lassan, lendületesen próbáltunk teljesíteni a gyorsasági szakaszokat.

Összegezve nagyon szép évkezdésen vagyunk túl. Szeretném , hogy az éve hátralévő részében is ilyen jó eredményeket tudunk elérni. A csapat megfelelően összetart, és a szervizcsapatnak hála nagyon jó a hangulat verseny közben.

Szeretném megköszönni a támogatóinknak, akik nélkül nem sikerülhetett volna ez a szép eredmény, ezen kívül a szervizcsapatnak (Édesapámnak és Szabó Krisztiánnak) a kitartó munkát, illetve a szurkolóknak, akik a pálya mellett egyre többen integetnek és szurkolnak nekünk!




Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution, Innovitas, Cortesia Group, Sigillanda, Release, Excel IT, The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.

SOLID Racing Team – Eger Rallye 2016. 04. 01-03.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

 

A tavalyi sikertelen évet követően idén is maximális erőbedobással készülünk a bajnoki futamokra. A sikeres idénykezdés érdekében a verseny előtt volt alkalmunk tesztelni azt a versenyautót, amivel a 2016-os bajnoki futamokon fogunk rajthoz állni. Ebből következik, hogy típust nem, de technikát váltottunk. A teszt alkalmával megtapasztaltuk, hogy az autó képes a jó eredményre, és a biztos célba érkezésre. Azt is felmértük, fejlődnünk kell még ahhoz, hogy ezt ki is tudjuk belőle hozni.

 

Magabiztossággal tölt el, hogy ilyen műszaki-, és technikai háttérrel kezdhetjük meg az idei szereplésünket. Az ORB 3-as kategóriája közel 20 párosból áll, ezért sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy ennek az első felében végezhessünk.

 

Az egri szakaszok közül kevés az, amelyen már versenyeztem. A pályák feldolgozására jobban fogok koncentrálni, Arnold pályaismerete sokat fog segíteni a jó itiner elkészítésében.

 

Számunkra a Dobó téri rajtceremónia méltó kezdése a bajnoki idénynek, melyen hosszú várakozásokat követően végre részt tudunk venni.

 

Reméljük, hogy a versenyt követően is hasonlóan pozitív hangulatban tudunk nyilatkozni mind az átélt élmények, mind az elért eredmények tekintetében. – tette hozzá Kondella Péter

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP;  Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet; Mastersoft Technologies Kft.; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; Dokutech Center Kft.; Fest Group Kft.

SOLID Racing Team – Eger Rallye 2016. 04. 01-03.

Merencsics Árpád – Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

                      

Már alig várjuk, hogy autózhassunk! Nekem személy szerint ég a talpam, legalább is a jobb lábamon. Viccet félretéve, mindig nagy izgalommal várom az Eger Rally-t. Az egyik legjobb verseny. Szeretek az ország ezen szegletébe járni, nemcsak azért mert nagyon jó rally pályák vannak, hanem mert a környék is nagyon szép.

A gyorsasági szakaszok változatosak, sok az a rész, ami a Suzukinak kedvez, de több olyan is akad, ami nem annyira. Ez már csak ilyen, megpróbálom a hátrányt egy kis bátorsággal pótolni. A kategória nem rossz, a legtöbb autó még mindig erősebb a mienknél, de úgy gondolom, ha minden jól megy, akkor benne lehetünk az elejében. Túlzottan nagy elvárás nincs, még csak most kezdődik az év, de igyekezni fogunk!

Meglehetősen örülök neki, hogy idén, sőt már tavaly tudtam a navigátorom személyét! Ez kis könnyebbség, illetve megment mindenkit az idegeskedéstől verseny előtt. Anettával jó összedolgozni az autóban, és nem nagyon volt még rossz hangulat, sem az autóban, sem a szervizben.

Az autót felkészítettük, úgy gondolom a hibákat tavalyról kiküszöböltük. Persze a technika ördöge nem alszik, bármi lehet. A lényeg, hogy Mi mindent megtettünk. Nagy technikai változások nincsenek, minden maradt a tavalyi formában.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution, Innovitas, Cortesia Group, Sigillanda, Release, Excel IT, The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.

SOLID Racing Team – Szilveszter Rallye – 2015.12.27-29.

Merencsics Árpád – Ratting Tamás, Suzuki Swift Gti MK1

 

Megpróbáltatásokkal teli éve volt Merencsics Árpádnak az idei Országos Historic Rallye Bajnokságban. A hét értékelt versenyből csak három alkalommal sikerült pontokkal hazatérnie.  Az évadzáró Mecsek Rallye sem úgy indult számára, ahogy azt elképzelte, de a végére sikerült újra pozitív irányba billenteni a mérleg nyelvét, és pontokkal hazatérni. Ezt a lendületet megtartva, felszabadultan, a nézőknek szeretne autózni a Szilveszter Rallyen.

 

Év végi levezetés, egy kis jamboree?

Pontosan, ahogy mondod! Vezessük le az évközi feszültséget, és a sok technikai gondot. Pontosan ez lesz a témája az évünk utolsó versenyének. Érezzük jól magunkat, és bulizzon egyet a csapat. Ha minden jól megy, azokkal leszünk egy szerviz helyen, akikkel év közben együtt dolgoztunk, együtt versenyeztünk, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó hangulatú verseny lesz!

Korábban sosem indultál még ezen a versenyen, elkezdted már nézni a belsőket?

Őszintén megmondva az előző években is nézegettem a verseny belsőit. A ring külső úgy tudom ugyan az, mint a megelőző években. A belső rész változik, aminek részben örülök, részben nem. Azért örülök, mert így nem ugyan az, mint máskor. Azért viszont már kevésbe, hogy nem mehetünk a Hungaroring aszfaltcsíkján…

Mecseken jó volt a tempód, Erre a versenyre is átmented? Vagy inkább a nézőknek szeretnél autózni?

Mecseken sajnos az első nap az orfű-i körgyorson féktávon kiszakadt a jobb első futómű, de szuperrallyval folytathattuk másnap. Akkor viszont nagyon jókat mentünk, hozzáteszem nagyon jó kedvűen.
Most is jóízűen szeretnék menni új beugró navigátorommal Ratting Tomival, és remélem a nézőknek is meg tudunk felelni!

Ismét új társad lesz az autóban…

... igen, mivel Anetta elígérkezett egy másik autóba, így ismét navigátorkereső akcióba kezdtem, hogy legyen, aki beüljön mellém!
Igen, mint előbb mondtam Ratting Tomi lesz az új navigátorom, akivel az ismertség régebbre nyúlik vissza, még amikor Rallysprinteken versenyeztem. Tomi jelentkezett a facebookon feltett hirdetésemre, és megegyeztünk, hogy akkor beül mellém, és ha már amúgy is ott lesznek a helyszínen, így már csak a ruháját, sisakját, és a navigátor cuccát kell még bepakolnia.

 

Tamás sem első bálozó a jobb1-ben. Jó pár típusban láthattuk már navigálni.

Segítsünk a rallye rajongóknak, hol láthattak eddig versenyezni?

Mint ahogy Árpi, én is Trabantban kezdtem versenyzést a déli régió sprint bajnokságában úgy 8-9 évvel ezelőtt. Aztán évről évre sikerült egyre jobb autókba beülni N-es Lada, Lada VFTS,  A-s Lada, Honda CivicType-R, de a legjobb 3 év Szabó Zsoltival volt a „kupás” Swiftben. 2011-től 3 évet mentünk együtt és év végén mindig dobogón végeztünk, a hab a tortán a 2011-es N csoportos kategória bajnoki cím volt. Azóta inkább csak alkalmi navigátor vagyok, sajnos a munka sok időmet elveszi. Most azon dolgozom, hogy a 2016-os év teljes legyen és ismét komplett évet tudjak versenyezni egy sofőr mellett.

Honnan ez a mostani Suzuki-s lehetőség?

Éppen a neten böngésztem, amikor láttam, hogy Árpi navigátort keres a Szilveszter Rallyra. Kapva az alkalmon gyorsan felhívtam, megbeszéltük a részleteket, így jött a lehetőség.

Szilveszter Rallyen indultál már korábban? Mit vársz ettől a versenytől?

Igen indultam tavaly Geiger Mátéval, egy Lada 2107-tel, de a technika megmakacsolta magát így idő előtt fel kellett adnunk a futamot.

Mivel Árpit már kb. 10 éve ismerem nem lesz gond az összeszokással. Úgy gondolom egy teljesen stressz mentes jóízű autózás lesz, és ha az utolsó gyorsasági végén átmegyünk a célvonalon, akkor számomra egy tökéletes verseny az idei év lezárásaként.

 

Minden kedves szurkolónak Békés Boldog Karácsonyt kívánunk! Az ajándékok után, és a szilveszteri bulik előtt jó szurkolást az év utolsó versenyén, ahol több mint 200 páros áll rajthoz, nem más céllal, mint egy jót szórakozni felhőtlenül, eredménykényszer nélkül.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution, Innovitas, Cortesia Group, V4 Transport, Sigillanda, Release, Excel IT, The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.

1. oldal / 4

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top