• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Strider már a Mecsekre hangolna

Overdose Racing Team – Int. Baranya Kupa 2016

Strider Zoltán – Vig Sándor, Trabant 601 S

 

Egy hete még a Székesfehérvár Rallyes élményeit mesélte Strider Zoltán, most viszont már terveket szövöget a hétvégi Baranya Kupával kapcsolatban. Az Overdose Racing Team pilótája tesz egy kis kitérőt, és az ORB futamai után újra a historic mezőnyben fog vendégszerepelni. Ezúttal a versenygépe és a navigátorának személye is más lesz: a Trabantban Vig Sándor fogja diktálni az itinert.

 

Strider Zoltán: Míg a csapattársaim már a Kassa Rallyera koncentrálnak, addig én teszek egy kis kitérőt, és a Trabanttal rajthoz állok a Baranya Kupán, a historic mezőnyben. 2004-ben szintén Trabanttal, rá tíz évre pedig már a Mitsubishivel versenyeztem ezen a rendezvényen. Tavalyelőtt abszolút 3.-ként zártuk a viadalt, így csak szép emlékem lehet Komlóról és környékéről.

Ez úttal azonban nem Koch Peti fog velem ülni mellettem – állandó navigátorom egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem tudta vállalni ezt a futamot. A múlt hét végéig nagy töprengésben, keresgélésben is voltam emiatt, hogy ki lehet az, aki be tud ülni mellém, mert mindene megvan, ami kell a versenyzéshez, és rá is ér az adott időpontban. Végül egy ismerősöm ajánlotta Vig Sándort, aki korábban rallye2-ben szerepelt, és most nagyon örült a lehetőségnek. A héten már találkoztunk is, és megbeszéltük a részleteket – a navigálás, a közös munka gördülékenysége viszont majd élesben fog kiderülni.

„Szerencsére” az autó nem olyan gyors, és amúgy sem életre-halálra fogunk autózni a hétvégén, így ha becsúszik egy-két hiba, az sem fog gondot jelenteni. A lényeg az, hogy egy kicsit szórakozzunk. Ahogy láttam, másik két Trabant is leadta a nevezését a futamra, így velük jó lenne mindenképp egy kicsit csatázni. Az pedig hatalmas élmény lesz, hogy ismét a kedvenc rallypályáimon, Árpádtetőn és Hetvehelyen autózhatok – ez egyben jó felkészülés is lesz az 50., jubileumi Mecsek Rallyera, ahol szintén szeretnénk majd képviselni a csapatunkat.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.;



Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.overdosemedia.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top