Csomós Miklós és Nagy Attila visszatérnek a Barum Rallyra

Harmadik alkalommal állhat rajthoz Csomós Miklós és Nagy Attila a Barum Rallyn, az idei rally Európa-bajnokság hetedik futamán. A HUMDA Academy versenyzőpárosa 2018-ban és 2019-ben is versenyezett már a cseh aszfaltos pályákon. A kétkerék-hajtású kategóriában akkor gyorsasági szakaszt is nyertek. Idén azonban…

Nagy Attila: Amikor elszálltunk a Barum Rallyn

A Barum Rally az egyetlen verseny a rally Európa-bajnokság naptárában, amelyen Csomós Mixi és Nagy Attila már rendelkezik tapasztalattal. Nem is kevéssel, hiszen 2018-ban és 2019-ben is indultak már rajta egy Peugeot 208 R2-vel. Igaz, az első versenyük minden szempontból jó kalandosra…
Csomós Mixi és Nagy Attila egyik legnehezebb és kétségkívül legfárasztóbb rally Európa-bajnoki futama volt a Róma Rally, amelyen pályafutásuk legjobb eredményét elérve a kilencedik helyen végeztek. A HUMDA Academy versenyzőinek nem csak a rengeteg kanyarral, de az embert és technikát egyaránt próbára…

A Colosseum mellett is versenyzünk Olaszországban

Herczig Norbertnek a tervek szerint újra Ferencz Ramón diktálta volna az itinert a Rali Európa-bajnokság hatodik versenyén a Rally di Roma Capitale-n. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői tavalyi legnagyobb sikerük helyszínén tervezték a közös folytatást, ott ahol egy évvel…
Ismételten bebizonyította Csomós Mixi és Nagy Attila a gyorsaságát a Rally Európa-bajnokságon. A lettországi Liepaja Rally első gyorsasági szakaszán abszolút második időt érték el, mindössze 0,9 másodperccel lemaradva a helybéli Martins Sesks mögött. Később egy defekt és az előttük leszakadt eső is…

Csapatjátékosok voltunk a Kanári-szigeteken

Az ERC értékelés kilencedik helyén ért célba a Rally Islas Canarias versenyen Herczig Norbert és Igor Bacigál. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői először indultak az ERC-ben aszfaltos pályákon az MRF abroncsokkal. Majd 200 kilométernyi gyorsasági szakaszon ismerkedett Herczig Norbert…

2022-ben a Rally Európa-bajnokságon versenyzünk

Herczig Patrik és Bán Viktor 2022-ben a Rally Európa-bajnokság Clio Trophy kategóriájában indul ebben a szezonban. Az ERC öt futamán kiírt kupában egyforma Renault Clio Rally5 versenyutókkal indulnak a résztvevők. Az év második ERC versenyén, az Azores Rallyn Herczig Patrik és Bán…

Hetedik helyről estünk ki a túlélőversenyen

Extrém nehéz körülmények között remekül helytállt Herczig Norbert és Igor Bacigál a Fafe Rallyn, az utolsó gyorsasági előtt azonban egy navigációs hiba miatt nem ért célba a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa. Élete legnehezebb versenyeként jellemezte Herczig Norbert a Rally…
A 2022-es ERC szezonban az indiai Team MRF Tyres tagjaként indul az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és új navigátora Igor Bacigál. A páros továbbra is SKODA Fabia Rally2 evo-val versenyez, amely a csapat jellegzetes piros-fehér színeibe öltözik, jelezve, hogy gyári versenyzőkként állnak rajthoz…

Ez a verseny pont beleillett az idei ERC szezonunkba!

Sikeresen teljesítette a Juhász Csaba - Bencs Zoltán ralipáros a III. Rally Hungary-t. A megmérettetésen három nap alatt 14 gyorsasági szakaszt teljesítettek és két defektet is begyűjtöttek. Csabival, a pilótával beszélgetek. Számotokra egy teszttel kezdődött a III. Rally Hungary. Mire is volt…
4. oldal / 22

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top