• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Szabó Krisztián a hétvégén Portugáliában száll harcba először a címvédésért

A portugáliai Montalegrében kezdődik a hétvégén a ralikrossz Európa-bajnokság idei szezonja a Super 1600-as kategória mezőnye számára, a címvédő Szabó Krisztián pedig azzal a nem titkolt céllal vág neki az idénynek, hogy az októberi utolsó verseny után a tavalyi évhez hasonlóan ismét ő vehesse át a bajnoknak járó díjat.

 

A Volland Racing 24 éves versenyzője már a helyszínen készül a szombati előfutamokra, de a hétvége előtt még megosztotta gondolatait az idei évről és a rá váró kihívásokról.
Krisztián ezt az évet is egy Skoda Fabia volánja mögött kezdi, ráadásul új csapattársa is lesz a 2017-es esztendőben.


"Nagyon várom már az első versenyhétvégét, ráadásul a tavalyi mezőnyhöz képest bővült a létszám, ezúttal már az idénynyitón több ellenféllel kell megküzdeni, de ez mutatja azt is, hogy a szakág töretlenül fejlődik és egyre népszerűbbé válik nemcsak a nézők, hanem a versenyzők között is" - mondta a váci pilóta, aki arra számít, hogy a 2016-os sorozathoz hasonlóan ezúttal is a dán Ulrik Linnemann lesz a legnagyobb ellenfele a bajnoki címért zajló küzdelemben.


"Természetesen a mezőny új tagjairól keveset tudok, az ő tudásukra és teljesítményükre először itt Portugáliában derül fény. Új csapattársamnak, a lett Artis Baumanisnak az előző szezonban volt egy kiemelkedő eredménye, és arra számítok, hogy az idén jobb lesz. A bátyjával egyébként korábban már versenyeztem együtt" - tette hozzá a
Super 1600-as kategória magyar címvédője.


A montalegrei pálya egyébként Krisztián kedvencei tartozik annak ellenére, hogy tavaly műszaki hiba miatt csak ötödik lett, pedig a pole pozícióból kezdhette volna meg a döntőt. Két évvel ezelőtt, 2015-ben viszont éppen ezen a pályán érte el saját maga és a magyar ralikrossz addigi legjobb eredményét, hiszen megnyerte a versenyt.


"Eddig két pálya volt a versenynaptárban, amelyet nem kedveltem túlságosan, de tavaly mindkettőn sikerült nyernem, úgyhogy a csapattal már azon viccelődtünk, hogy lassan egyik pályát sem kellene kedvelnem, mert ez 2016-ban szerencsét hozott. Svédországra egyébként a többi helyszínnél jobban fogok az idén készülni, Höljesbanan ugyanis a ralikrossz mekkája, így természetesen nagyon szeretnék ott egy jó eredménnyel zárni" - jelentette ki Szabó Krisztián.

 

Portugália után május közepén Belgiumban folytatódik a szezon az Eb Super1600-as kategóriájának, majd júliusban Svédország, szeptemberben Franciaország és Lettország következik, a szezonzáró versenyt pedig a németországi Esteringen rendezik október első napján.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top