• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A jövő négykeréken címmel indít tehetségkutató műsort az M4 Sport…

Kitartás, Szenvedély, Csillogó szemek – többek között ilyen kritériumoknak kellett megfelelniük azoknak a tehetséges gyermekeknek, akik bejutottak az első autóversenyző- tehetségkutató műsorba. De mi kellett még hozzá?

 

Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót a műsor stábja Budapesten.

"A műsor alapkoncepciója, hogy közelebb hozzuk a nagyközönséghez az autósportot. Ehhez választottuk ezt a populárisabb formátumot, ahol tehetséges gyerekek segítségével illetve egy kicsit az ő szemükön keresztül is betudjuk mutatni a sport belső felépítését és kulisszatitkait " – kezdte a beharangozót „A jövő négykeréken” megálmodója, és a fiatal pilótajelöltek egyik mentora Horváth Norbert, aki közel 3 évnyi befektetett munka eredményét mutatta be a nyilvánosságnak.

 

Ma Magyarországon nagyon sok tehetséges fiatal van, akiket - mivel mi szinte csak szakmai körökben vagyunk jelen – egyáltalán nem, vagy csak későn ismerünk meg, fedezünk fel. Sok a tévhit és a nem megfelelően kialakított vélemények is, melyek tovább hátráltatják ennek a sportnak a sikerességét.”

 

Itt most mindenre fény derül!

 

A műsor további célja az is, hogy bemutathassa: korlátozottabb anyagi forrással rendelkező tehetséges gyermek is végig tud versenyezni akár egy egész évadot.


Müller Attila műsorvezetőként vállalta azt a kicsit sem könnyű feladatot, hogy a gyerekek és a stáb között folyamatosan biztosítsa nemcsak a gördülékeny kommunikációt, de az esetleges nehézségek és mélypontok áthidalását is. Mivel nem áll messze tőle az autósport, jól érti és tudja a felkészülési folyamatoknál a  mentális segítség a fontosságát.

 

A pilóták profi felkészítését Horváth Norbert mellett további mentorok is segítik:

 

Szíjj Zsolt, aki a vezetéstechnikában segít sokat a srácoknak, illetve profi autóversenyző tapasztalatát is átadja a kis versenyzőknek.

A műsor fizioterapeutája Matics Zsolt, aki a mentális és fizikai felkészítésért felelős. Zsolti a Fit4Race alapítója - aki ma az autósportban a csúcson van, vele dolgozik.

   A technikáért felelős mentor Katona Gellért, a BME-n gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, korábban Magyarország első Formula Student csapatának, a BME Formula Racing Team csapatmenedzsere volt. Gellért Jelenleg a Fémalk Zrt-nél projektvezető, ahol számos autóipari nagyvállalatnak, - mint például a BMW, vagy Volkswagen - fejlesztenek és gyártanak alkatrészeket.

A csapat munkájában részt vesz még egy fiatal tehetséges pilóta: Klausz Kristóf, aki a feladatok bemutatásáért és a gyerekkel való kapcsolattartásért felelős.

 

Hogyan is készül egy ilyen műsor? A kulisszatitkokról Horváth Norbert adott exkluzív interjút:

A válogatást nyáron kezdtük a Duna Plaza-ban, ahol több száz gyermek mérethette meg magát autó-szimulátorok segítségével. A mentorok feladata itt elsősorban az volt, hogy megtalálják azokat a tehetségeket, akik közül majd ki tudjuk szűrni - még több feladat és kihívás után – azt a 8 fiatalt, akik végül a műsor főszereplői lesznek.

 

Ezek szerint már tény, hogy kik az autósport új üdvöskéi, itt azonban egyikük sincs ma jelen. Miért?

Igen. A műsor felépítése megköveteli, hogy ezeket a fiatalokat még ne mutassuk be a nyilvánosság előtt, hiszen tulajdonképpen a második vetített műsor végén fog kiderülni az ő kilétük. Addig maradjon ez titok!

 

A műsor további szerkezetéről pedig annyit árulhatok el, hogy 9 felvett adásból áll, a műsort pedig 1 élő döntő-show zárja, sok-sok meglepetéssel!

 

Mint már említettem, célunk az volt, hogy bemutassuk az autósport kihívásait, szépségeit és nehézségeit egyaránt. Ahhoz, hogy ezt maximálisan el tudjuk érni, és a nézők számára is valódi értéket adhassunk, igyekeztünk ezt a legrészletesebben körüljárni és minden egyes összetevőjét bemutatni: a technikai kihívásokat, a mentális felkészítést, a sikerhez vezető út néha aprónak tűnő lépéseit, melyek aztán végül meghozzák a végső eredményeket.

 

Valóban nagyon izgalmasan hangzik mindez - legalábbis annak, aki rajong az autósportért. De milyen izgalmakat ígértek az önfeledt szórakozáshoz azoknak, akiktől - még - távol áll ez a világ?

Köszönöm a kérdést! Mivel elképzelésünk szerint széles közönséghez szeretnénk szólni, ezért nagyon fontos volt számunkra a műsor szerkesztése során, hogy  ennek a kritériumnak is megfeleljen.

 

S hogy hogyan is képzeljük el mindezt?

Garanciánk a jó szórakoztatásra például Balogh Zoltán szakmaisága is, aki „A jövő négy keréken” produkció kreatív producere. (Aki többek között az Ének iskolája c. műsornak is producere – a szerk.)


Hasonlóan képzeljük el, mint egy iskolai osztályt, ahol mentoraink tanárként is debütálnak majd:  felkészítenek és tanítanak is egyben. A mentorok odafigyelnek nemcsak az eredményességre és a sikerekre, hanem az esetleges kudarcokra és könnyekre is.

 

Ezekre is lehet számítani a műsorban?

Mivel fiatal, elszánt tehetségekről beszélünk, így bármire lehet számítani a műsorban….

 

Sok meglepetéssel, nehéz döntésekkel és nagy izgalmakkal várnak minden érdeklődőt a műsor készítői! A jövő négykeréken első adását december 10-én, 21 órától láthatják a nézők az M4-en

 

A megjelent interjú szövege és képei szerzői jogvédelem alatt állnak. Annak felhasználása, osztása, idézetek felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges!

szerző.: Nemes Claudia - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

fotó: Hajósi Miklós

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top