Forma-1-es hírek

  1. június 2.

 

A nyár ha nem is jó idővel, de egy jó hírrel köszöntött be az autósportok szerelmesei számára. A Liberty Media ugyanis nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as Forma-1-es versenynaptár első felét. Az elsőt még csak, hiszen folyamatosan figyelemmel követi a világjárvány világszintű alakulását és egyeztet a különböző helyszínekkel a folytatásról. Tervei szerint 15-18 futamot meg lehet idén rendezni, először még a nézők kizárásával, zárt kapuk mögött, majd ha már lehetséges, akkor közönséggel.

 

A versenynaptár első fele nyolc európai futamot tartalmaz, köztük a 35. Magyar Nagydíjat is, némileg korábban a szokásos időpontnál, július 19.-én. A szezont ahogyan az várható volt Ausztriában nyitják meg, ahol a Red Bull Ringen két futamot is megrendeznek egy hét különbséggel. Július 5.-én lesz az Osztrák Nagydíj, míg július 12.-én a Stájer Nagydíj (lévén Stájerországban helyezkedik el a versenypálya). A Red Bull nagyon korán hangoztatta, hogy az alacsony fertőzöttségszám és a pálya jó elhelyezkedése miatt (nincs közel nagyváros) jó kezdése lehetnek a versenyszezonnak. A múlt hétvégén az osztrákok végül zöld utat engedtek a két futamnak, ami valószínűleg felgyorsította a Forma-1-es versenynaptár első részének közzétételét. 

 

A Hungaroringen egy futamot tartanak a pálya adottságai miatt. Angliába utazik tovább a cirkusz, ahol ismét két nagydíjra kerül sor. Augusztus 2.-án Silverstone-ban a Brit Nagydíjra kerül sor, majd rá egy héttel később a 70. születésnapi futamot tartják meg ugyanott. Spanyolország, Belgium és Olaszország zárja a sort, utóbbi kettő az eredetileg meghirdetett időpontban.

 

MÓDOSÍTOTT 2020-AS FORMA-1-ES VERSENYNAPTÁR

 

  1. 2020. július 5.     Osztrák Nagydíj, Spielberg (eredeti időpontban)

    július 12.        Stájer Nagydíj, Spielberg

    július 19.        Magyar Nagydíj, Hungaroring

    augusztus 2.        Brit Nagydíj, Silverstone

    augusztus 9.         70. Évforduló Nagydíja, Silverstone

    augusztus 16.        Spanyol Nagydíj, Barcelona

    augusztus 30.        Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (eredeti időpontban)

    szeptember 6.        Olasz Nagydíj, Monza (eredeti időpontban)

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/



Forma-1-es hírek

  1. május 28.

 

A nyár közeledtével egyre közelebb állunk ahhoz, hogy ismét nézhessünk Forma-1-es futamokat. Ha nem is élőben, de legalább a televízión keresztül. Úgy néz ki az Osztrák Nagydíjak ugyanis zöld utat kapnak az osztrák kormánytól és ott júliusban elkezdődhet a Forma-1-es szezon. Ez egy pozitívum, de sajnos a járványt követő gazdasági válság nagyon komolyan érint néhány csapatot. Bár több kisebb Forma-1-es csapatot is támogatott pénzügyileg a Liberty Media a járvány kitörését követően, mégis mivel az autóipart globálisan is érintették a koronavírus járvány miatt leállások és a rendkívül lecsökkent autóvásárlások száma, ez az autóversenyzésre is rendkívül nagy hatással van.

 

A McLaren május végén bejelentette, hogy ezerkétszáz dolgozójától lesz kénytelen megválni, annak ellenére, hogy a brit kormány bértámogatását is igénybe vette. A Forma-1-es csapattól is nagyjából 75 tagot kell elküldeni, aminek a fényében egyre inkább érthető miért is kardoskodott Zak Brawn amellett, hogy a költségsapkát 100 millió euróban határozzák meg. A McLaren híres Forma-1-es autógyűjteményét is jelzálogosította. 

 

Mint ismeretes a költségvetési sapka mértéke körüli vitának jót tett a világjárvány, hiszen sokévi huzavonát követően azt végül egyhangúlag sikerült elfogadni. Ez alapján 2021-ben 145 millió dollár lesz a költséghatár, 2022-ben 140 millió, míg 2023-2025-ös időszakban már csak 135 millió dollárt lehet elkölteni. A Ferrari nem akart ilyen alacsony összeget (sok dolgozóját végül nem rúgja ki, hanem inkább elindul más versenysorozatokban is, mint például az Indycarban), a McLaren pedig még alacsonyabbat szeretett volna. Végül valahol középen állapodtak meg.

 

Nem csak a McLaren van bajban, a Renault is a részvényes francia kormánytól kér segítséget az életben maradáshoz 5 milliárd eurós hitel formájában, s amennyiben életképes tervet tudnak prezentálni, talán meg is kapják azt francia érdekekre hivatkozva. A Forma-1-es csapat sorsa azonban már kérdéses. Forma-1-es források szerint az enstoni székhelyű istálló iránt már van érdeklődő. Az a Dimitrij Mazepin, aki már a Force Indiát is szerette volna megszerezni, de akkor az Lance Stroll, akkori Williams pilóta apjához, Lawrence Strollhoz került. Dimitrij Mazepin fia is autóversenyző. Nyikita Mazepin jelenleg a Formula 2-ben versenyez.

 

Nincs könnyű helyzetben jelenleg senki, akinek kicsit is köze van az autókhoz és az autósporthoz. Ez alól természetesen a Forma-1 sem kivétel. A Forma-1-es gyárak lassacskán kinyitnak, s még ha nyáron el is kezdődik a versenyszezon, még többen áldozatul eshetnek a világjárványt kísérő nagy gazdasági válságnak. 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Rali Világbajnokság hírei

  1. május 20.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a Rali Világbajnokság versenynaptárába idén visszatérő Szafari Ralival folytatódhat a világjárvány miatt megszakadt sorozat. Afrika régóta vágyott vissza a világbajnokságba, legendás versenyeket rendeztek ott a múltban. Nem véletlen, hogy az utolsó pillanatokig úgy készültek a kenyai szervezők, hogy nyáron náluk állhatnak ismét csatasorba a ralisok.

 

Május közepén azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Szafari Rali szervezői megállapodtak, hogy 2021-re tolják a versenyt. A pandémia miatt több csapat is kijelentette ugyanis korábban, hogy nem hajlandó az afrikai kontinensre utazni. Az afrikaiak így kénytelenek elfogadni a verseny idei törlését és beérni azzal, hogy 2021-ben kápráztathatják el a világot különlegesnek ígérkező versenyükkel.

 

Jelen állás szerint a Finn Rali lehet az első, amely, ha a helyzet és a finn kormány lehetővé teszi, augusztusban megrendezésre kerülhet. Ide az előző években szokásosan egy hosszú nyári szünetet követően érkeztek meg a csapatok, emiatt talán egy fokkal kevésbé lesz számukra szokatlan idén a hosszú kihagyás utáni versenyzés. Szerencsére nagyon kedvelt ez a helyszín a pilóták körében. Murvás útjai viszont nehezek és számtalan ugratója révén teljes koncentrációt igényel a pilóták részéről.

 

A raliversenyzők is nagyon vágytak vissza a pályákra, így érthető módon nagyon készülnek a csapatok a Finn Ralira. 

 

A Toyota és pilótái vezetik három futamot követően a Rali Világbajnokság csapat és egyéni ponttábláját, Ogier-vel az élen. A Toyota mindent bevet hazai versenyére. Tervei szerint a februári Svéd Ralit követően itt is öt autóval áll majd rajthoz. Az elmúlt három évben verhetetlen volt hazai futamán a finn márka. Lappi egyszer és Tanak kétszer is dicsőséget szerzett csapatának annak hazai raliján. Idén egy korábbi Finn Rali-győztes Sebastien Ogier, Elfyn Evans, Kalle Rovanpera, Takamoto Katsuta gyári autókkal, míg Jari-Matti Latvala egy privát autóval vág majd neki a háromnapos megmérettetésnek. 

 

Három megrendezett ralit követően eddig összesen négy futam került törlésre vagy halasztásra. Most hétvégén kerülne sorra a Portugál Rali. Finnország június elején dönt a rali sorsáról, amelyet ha mégsem lehet augusztusban megrendezni, akkor szeptemberre vagy októberre tolnának. Az azután következő új-zélandi verseny sorsa is kétséges, róla még május végén döntés születhet. Szeptember végén jönne a Török Rali, amely még hagy kérdőjeleket. A szezont záró három futam – Németországban, Nagy-Britanniában és Japánban - látszik biztosnak az eredetileg tervezett időpontban.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es hírek

  1. május 14.

 

Sebastian Vettel és a Ferrari keddi bejelentése, mely szerint a négyszeres világbajnok a 2020-as szezon végével távozik a maranellói istállótól nem volt meglepetés, bár az év kicsit korai időszakában jött. Korábban hallhattuk már, hogy a Ferrari csak egy éves hosszabbítást és lényeges bércsökkentést ajánlott a német pilótának, amit ő kategorikusan elutasított. Nem sokkal később pedig kiderült, a két fél a 2020-as év végén inkább búcsút vesz egymástól, mintsem megpróbál megegyezni.

 

Sebastian Vettel 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz attól a Red Bulltól, ahol ezidáig legszebb Forma-1-es sikereit érte el. S bár a cél az volt, hogy világbajnoki címet nyerjen a vörösökkel, ez végül nem sikerült. Először az autó volt gyenge, majd az emiatt morálisan meggyengült Vettel nem tudta sikerre vinni az akkorra már jól muzsikáló Ferrarit. Erre rátett egy lapáttal csapattársa kiugró sikeressége első évében a Ferrarival. A német motivációvesztése jól szemmel követhető volt azzal is, hogy egyre kevésbé hallottuk olaszul kommunikálni. Már nem akart annyira ennek az olasz környezetnek a részévé válni. 

 

Vettel és a Ferrari szakítása a koronavírus-járvány időszakának legnagyobb autósportos bejelentése volt, bombaként robbant a médiában. Azonnal spekulációk indultak el azzal kapcsolatban, hogy ki ülhet a helyére a hőn áhított vörös autóban és azzal kapcsolatban, hogy vajon a háromgyerekes apuka visszavonul-e, hogy több időt töltsön a családjával, vagy ha folytatja, akkor vajon melyik csapatnál. Ha úgy döntene, hogy visszavonulna, ami azért 33 évesen még korai lehet, nem lenne német pilóta a jövő évi Forma-1-es mezőnyben. 

 

Bár nincs menedzsere Vettelnek, azzal azért tisztában kell lenni, hogy a jövőjével kapcsolatban Vettel teljesen tisztában volt, mikor szakított a vörösökkel. Anélkül nagy felelőtlenség lett volna ez a lépése. A legvadabb elképzelések arról szóltak, hogy akár a Mercedesnél is kiköthet, belső források szerint Vettel orosz rulettet játszik. 

 

A Ferrari Charles Leclerc ötéves szerződéshosszabbításával nyilvánvalóvá tette, hogy letette voksát a fiatal monacói pilóta mellett. Várható volt, hogy nem egy nagyon tapasztalt pilótát tesznek mellé. Két dudás, mint tudjuk nem fér meg egy csárdában. A legvalószínűbb forgatókönyv Carlos Sainzt említette Vettel utódjaként, s ez be is jött. Csütörtökön ugyanis a Ferrari bejelentette, hogy két évre - 2021-2022 – leszerződtette a spanyol pilótát. 

 

Daniel Ricciardo neve is felmerült a Ferrari kapcsán, de a Red Bullban csalódott ausztrál nem zárt jó évet tavaly a Renault-val sem. S miután valószínűleg ő már korábban keresgélni kezdett, végül annál a McLarennél írt alá, amelyet egy évvel ezelőtt még elutasított. Ott egyrészt Sainz által felszabadult egy hely, másrészt miután 2019-ben kitört a rossz sorozatából, a wokingi csapat elindult felfelé. Ne feledjük, a 30 éves ausztrál szeme előtt a világbajnoki cím lebeg.

 

A találgatások során más nevek is felmerültek, így Fernando Alonsóé vagy az idei évben hely nélkül maradt Nico Hülkenbergé. Alonso személye elég megosztó és ki tudja ki szeretne a meglehetősen vehemens spanyol pilótával együttműködni. Legutóbb arról beszéltek, hogy a 38 éves pilóta, aki két világbajnoki címet nyert a Renault-val 2005-ben és 2006-ban, visszatérhetne kezdeti sikerei helyszínére. Kérdés mennyire alacsony fizetéssel hajlandó beérni azután, hogy a Renault a pilóták fizetéseinek csökkentése mellett érvel.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Rali Világbajnokság, Svéd Rali beharangozó

  1. február 13-16.

 

A Rali Világbajnokság második fordulója általában a szezon egyetlen igazi télies körülmények között zajló versenye. A szezonnyitó Monte-Carlo Ralin az észak-franciaországi változó télies körülményeknek köszönhetően a mezőny már belekóstolhatott az enyhe tél kihívásaiba. A Svéd Rali szokásosan egy klasszikus téli (havas-jeges) verseny szegecses gumikkal hófalak között.

 

A klímaváltozás a Skandináv országokat sem kímélte az elmúlt években. A szervezők azzal igyekeztek enyhíteni szorult helyzetükön, hogy egyre északabbra tolták a rali helyszínét, annak érdekében, hogy biztosan havas utakon haladjon a mezőny. Idén azonban a szokatlanul enyhe időjárás alapos fejtörést okozott és olyan történt, ami nem gyakran. A szervezők azon gondolkoztak, hogy biztosan meg lehet-e tartani a havas ralit, mert a meleg időjárás következtében eső esett inkább hó helyett. Nos, a rali előtti héten úgy döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviseletében eljáró ex-rali navigátor Timo Rautiainen, hogy bár rövidebb útvonalon, de megrendezik a Svéd Ralit.

 

Ez az eset nem egyedülálló. Az elmúlt években többször is hasonló helyzettel találták szembe magukat a szervezők, de akkor nem volt ilyen vészes a helyzet. Most ugyanis jelentősen le kellett csökkenteni a távot. 180 km-nyi gyorsasági szakaszt tesz majd meg a mezőny a négy nap során, de ennek ellenére teljes pontokat osztanak majd. Ez a táv kicsit több, mint a fele az itt megszokottnak. Ráadásul törlik a kedvelt Vargasen szakaszt is, ahol a látványos Colin’s Crest ugrató is található, s amely eddig nagy látványosságul szolgált a kilátogató rajongók számára.


Fotó: AmberPR

A Svéd Rali, amely ezúttal két napra is átlátogat Norvégiába, mindig is egy teljesen téli verseny volt nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon. 2019-ben szerencsére nagyon hideg tél uralkodott Európában, így a világbajnokság egyetlen téli raliját rendben le lehetett vezetni. A gumiválasztás Monacóhoz hasonlóan itt is kritikus fontosságú. A jeges utakon a szegecses gumik repítik a pilótákat, de amint aszfaltra érnek, a szegecsek miatt tapadást veszítenek az autók. 

 

Ritka, hogy nem skandináv pilóta nyeri ezt a ralit, de azért időnként megesik. 2018-ban a Hyundai-jal versenyző Thierry Neuville nyert, tavaly pedig az észt Ott Tanak vihette innen haza a győztes trófeát. Bár Tanak észt nemzetisége révén nem Skandináv országbeli, mégis magabiztosan autózott az általa is jól ismert havas-jeges utakon. Irdatlan küzdelem folyt tavaly a maradék dobogós helyekért, amelyből Esapekka Lappi és Thierry Neuville került ki győztesen.

 

30 éven keresztül verhetetlenek voltak a svéd autóversenyzők hazai ralijukon, de utoljára 16 évvel ezelőtt – 1997-ben - sikerült Kenneth Eriksson személyében Svédországban tartani a győztes trófeát. 

 

Nagyjából ugyanannyi csapat indul el a hétvégén, mint a nyitófutamon, Monte-Carlóban. A Hyundainál annyi változást történt, hogy Sebastien Loeb helyett Craig Breen kap bizonyítási lehetőséget Loeb autójával. Breen 2018-ban második lett Svédországban a Citroennel. Miután Ott Tanak nagyon összetörte az autóját a Monte-Carlo Ralin, új karosszériával áll majd rajthoz a hétvégén.

 

A Toyota odateszi magát a hétvégi ralira. Öt autóval áll rajthoz Svédországban. A három állandó pilótája mellett Jari-Matti Latvala és Takamoto Katsuta is elindul. Latvala navigátora nem más lesz, mint a pilótából navigátorrá avanzsált Juho Hanninen. Bár már korábban rajthoz állt raliversenyeken ez a páros, de mivel az nem WRC-vel volt és nem a Rali Világbajnokságban, ez lesz az igazi debütálásuk.

 

Az idei versenyszezon első raliját Monacóban Thierry Neuville nyerte meg, így ő fog elsőként rajtolni a hétvégén. „Ha kevesebb hó lesz, mint az elmúlt években, akkor nyilvánvalóan elég nehéz lesz teljesíteni a szakaszokat. A gumijaink nagyon vékonyak és magasak, így másként fognak viselkedni az aszfalton, s nagyon trükkösen kell majd velük versenyezni. Hófalak nélkül a rali egyre gyorsabb és egyben kevésbé érdekes lesz. Drukkoljunk, hogy sok hó fog addig még érkezni.” – szögezte le Neuville.

 


Fotó: AmberPR

A rali

 

Idén nagyobb részt Norvégia erdein halad majd át a mezőny a kevés svéd hó miatt. A rali központja ezúttal is a Torsby szervizparkban lesz berendezve.

 

Csütörtök este a karlstadi ügetőre kilátogatók nagy csúszkálások szemtanúi lehetnek az esti látványos gyorsasági szakaszon. Ezt a szakaszt 48 óra múlva ismétlik. 

 

Pénteken Norvégiában és Svédországban csapatják. Szombaton Svédországban a hagforsi klasszikus havas szakaszokon halad át a mezőny. Vasárnap pedig mindössze kettő gyorsaságit teljesítenek a ralisok. A ralit a Torsbynál rendezett Power Stage zárja. 

 

A 2020-as Svéd Rali három napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz 171,64 km-t tesz majd ki. 

 

Az elmúlt évek győztesei:

 

2019 Ott Tanak (Toyota)

2018 Thierry Neuville (Hyundai)

2017 Jarri-Matti Latvala (Toyota)

2016 Sebastien Ogier (VW)

2015 Sebastien Ogier (VW)

2014 Jarri-Matti Latvala (VW)

2013 Sebastien Ogier (VW)

2012 Jarri-Matti Latvala (Ford)

2011 Mikko Hirvonen (Ford)

2010 Mikko Hirvonen (Ford)

2008 Jarri-Matti Latvala (Ford)

2007 Marcus Grönholm (Ford)

2006 Marcus Grönholm (Ford)

2005 Petter Solberg (Subaru Impreza)

2004 Sebastien Loeb (Citroën Xsara)

2003 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

2002 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

2001 Harri Rovanperä (Peugeot 206)

2000 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

 

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták

 

  1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT            30 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT        22 pont
  3. Chris Evans (GBR)     Toyota Racing WRT        17 pont
  4. Esapekka Lappi (FIN) M-Sport Ford WRT        13 pont
  5. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT        10 pont
  6. Sebastien Loeb (FRA) Hyundai WRT              8 pont

7.Teemu Suninen (FIN)        M-Sport Ford WRT          7 pont

  1. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT          6 pont
  2. Eric Camilli (FRA)     Eric Camilli              2 pont
  3. Mads Östberg (NOR) PH Sport              1 pont

 

Gyártók

 

  1. Hyundai WRT     35 pont
  2. Toyota Racing WRC 33 pont
  3. M-Sport Ford WRT 20 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: AmberPR

Abu-Dzabi Forma-1-es Nagydíj, Yas Marina

versenyriport

  1. december 1.

 

 

Egy nem túl eseménydús futammal zárult a 2019-es extrahosszú Forma-1-es versenyszezon. Lewis Hamilton rajtcél győzelemmel mutatta meg a világnak, hogy nem véletlenül nyerte meg ismét a világbajnokságot. A Mercedesnek nagyon feküdt a pálya, nem volt veszélyben a brit, s Forma-1-es pályafutása 87. győzelmét gyűjthette be az 55 kör leteltével. A dobogó papírforma szerint alakult. Max Verstappen ért célba másodikként és Charles Leclerc lett a bronzérmes. Az egyéni ponttábla harmadik helye így Verstappené lett.

 

„Őszintén szólva nagyon büszke és hálás vagyok ennek a hihetetlen csapatnak és a Mercedesnél minden embernek, akik folyamatosan tolták a munkát idén. Ki gondolta volna, hogy az év végén még lesz erőnk és még többet tudunk kipréselni ebből a gyönyörű autóból. Nagyon hálás vagyok a Team LH-nak is. Az egész világot beutazom és ezek az emberek inspirálnak engem és üzeneteket küldenek, amelyek feldobnak. Köszönöm, hogy néztek és támogattok. Ember, ma nagyon boldognak érzem magamat.” - nyilatkozta a világbajnokságot nyerő brit, aki a leggyorsabb körért járó egy pontot is begyűjthette a verseny végén.

 

Erre a győzelemre nagyon nagy szüksége volt Hamiltonnak, ugyanis nem mindegy, hogy egy-egy pilóta milyen érzésekkel távozik a téli szünetre. Ha a csúcson fejezi be a szezont, az nagy lökést adhat a következő szezonra, akár az újabb világbajnoki cím sorsa is múlhat ezen. Láttuk ezt korábban, amikor Hamilton a szezon végére leeresztve átengedte az utolsó győzelmeket Nico Rosbergnek, aki ettől megtáltosodott és megnyerte a következő szezon világbajnoki címét.

 

Valtteri Bottas vasárnapi teljesítményéről érdemes még szót ejteni. A finn pilóta egy büntetést követően (motort cseréltek az autójában, új turbófeltöltőt és MGU-H-t kapott) a rajtrács végéről indulhatott el, de a verseny végére felverekedte magát a dobogó közelébe, végül azonban csak a negyedik helyig jutott. Charles Leclercet nem tudta megelőzni. A monacóit azonban még vizsgálják az autójában lévő üzemanyag mennyisége miatt, ami jelentősen eltért a Nemzetközi Automobil Szövegségnek (FIA) jelentett mennyiségtől. A ferraris pilótát akár ki is zárhatják. 

 
Fotó: Amber PR

A versenyből egyedül egy kieső volt, Lance Stroll. A rajtot követően két kisebb koccanás volt. Lando Norris és Carlos Sainz a hatodik helyért folyó küzdelemben koccant, de egyikőjük sem sérült. Pierre Gasly és a két Racing Point autó is megtalálta egymást. Gasly első szárnya bánta a találkozót, s sok időt vesztett a francia míg visszabaktatott a bokszba egy új szárnyért. Sokára, egy kör hátránnyal tudott csak visszatérni a versenybe. Nem csoda, hogy végül két kör hátrányban a 18. helyen futott célba a Toro Rosso pilótája. Lance Stroll bár folytatta a versenyt, alig hét körrel a verseny vége előtt autója technikai meghibásodása miatt kénytelen volt egyedüliként feladni a szezon utolsó futamát. 

 

Viszonylag korán jött a hír, hogy a DRS használatát technikai okokból nem engedélyezik, ami eléggé megnehezítette az előzést. No nem Bottas számára, aki négy kör elteltével már a 14. helyen körözött. Nem hiába, a Mercedes nagyon jól ment idén is ezen a pályán. Sokáig nem is engedélyezték a DRS használatot, ami vonatozást eredményezett. Ahogy kezdett besötétedni, a 18. körben ismét szabad volt az út a DRS használat előtt.

 

Sebastian Vettel egy új kisbabával és az összesített ötödik hellyel zárja az évet. Remélhetőleg a családi öröm motivációt adhat neki a jövő szezonban. A német ötödik lett a futamon. A Ferrari pilótáját Alex Albon, Sergio Perez, Lando Norris, Danyiil Kvjat és Carlos Sainz követi az első tízben. 

 
Fotó: Amber PR

A Forma-1-től két pilóta is búcsúzik: Nico Hülkenberg, aki 10 évnyi Forma-1-es versenyzést követően azzal a rekorddal távozik, hogy egyszer sem sikerült dobogós helyen célbaérnie. A német pilóta visszatérési reményekkel hagyja el a Forma-1-es cirkusz porondját. Robert Kubica esete már más kérdés. Hajdanán nagy reményekkel és szép eredményekkel versenyzett a lengyel pilóta, mígnem egy ralis verseny kettébe törte Forma-1-es pályafutását. Bár sokéves kihagyást követően visszatérhetett, de a Williams csapatnál nem sok babér termett az amúgy is a kezével nehézségekbe ütköző pilótának. A december 7.-én 35. születésnapját ünneplő lengyel minden bizonnyal örökre búcsút kell, hogy intsen az autósportok krémjének számító Forma-1-nek.

 

A 2020-as év hasonlóan hosszú lesz, mint az idei volt, s az utolsó év a nagy változások előtt. Jövőre nem várhatóak radikálisan más eredmények az ideieknél, de akkor már sokan hamarabb elkezdik majd a készülődést az új 2021-es szabályoknak megfelelően.

 

A csapatok még nem utaznak el a helyszínről, az utolsó tesztelésen vesznek részt, többek között Esteban Oconnal a Renault-nál. Ezután azonban következik a pihenés, az ünneplés ideje a Forma-1-es résztvevők számára is, hogy aztán tavasszal egy új lap nyíljon a Forma-1 történelemkönyvében.



2019-es Abu-Dzabi Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes 1:34:05.715
  2. Max Verstappen Red Bull + 16.772
  3. Charles Leclerc Ferrari + 43.435
  4. Valtteri Bottas Mercedes + 44.379
  5. Sebastian Vettel Ferrari + 1:04.357
  6. Alexander Albon Red Bull + 1:09.205
  7. Sergio Perez Racing Point + 1 kör
  8. Lando Norris McLaren + 1 kör
  9. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
  10. Carlos Sainz McLaren + 1 kör
  11. Daniel Ricciardo Renault + 1 kör 
  12. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör 
  13. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör 
  14. Kevin Magnussen Haas + 1 kör 
  15. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör 
  17. George Russell Williams + 1 kör
  18. Pierre Gasly Toro Rosso + 2 kör 
  19. Robert Kubica Williams + 2 kör
  20. Lance Stroll Racing Point Nem ért célba



A világbajnokság végeredménye

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton 413 pont
  2. Valtteri Bottas 326 pont
  3. Max Verstappen 278 pont
  4. Charles Leclerc 264 pont
  5. Sebastian Vettel 240 pont
  6. Carlos Sainz 96 pont
  7. Pierre Gasly 95 pont
  8. Alex Albon 92 pont
  9. Daniel Ricciardo 54 pont
  10. Sergio Perez 52 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 739 pont
  2. Ferrari 504 pont
  3. Red Bull 417 pont
  4. McLaren 145 pont
  5. Renault 91 pont
  6. Toro Rosso 85 pont
  7. Racing Point 73 pont
  8. Alfa Romeo 57 pont
  9. Haas 28 pont
  10. Williams   1 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina

  1. december 1.

 

Egy extrahosszú Forma-1-es szezon végéhez érkezünk el a hétvégén. A világbajnoki címek sorsa eldőlt, immár egy tét nélküli szezonzáró futam következik. Régen indultak el a csapatok otthonról, a főhadiszállásukról, hogy megvívják harcukat 2019-ben. Emiatt a hosszú szezont lezáró utolsó futamot mindig nagyon várják a csapatok, mivel ez azt jelenti, hogy mindjárt itt a téli szünet, az ünnepek és a jól megérdemelt pihenés ideje. 

 

Lewis Hamilton hatszoros világbajnok lett az USA Nagydíjon. Tavaly ötödik vb címe megnyerését követően összeszedettebben viselkedett, mint idén. Bár most is úgy nyilatkozott, hogy nem dől hátra és rákoncentrál az utolsó két megmérettetésre, mégsem így alakult. Brazíliában ugyanis csak a hetedik helyezett lett, bár abba azért egy időbüntetés is belejátszott. 2014 óta Mercedes-pilóta állhatott fel Abu-Dzabiban a dobogó tetejére. Ha ezt a sorozatot folytatni szeretnék, akkor Hamiltonnak idén még egyszer utoljára össze kellene szednie magát, vagy pedig Bottasnak kellene megmutatnia, hogy nem csak vízhordásra képes.

 

Hamilton minden bizonnyal azon lesz, hogy hetedik győzelmét is begyűjtse Abu-Dzabiban a hétvégén, de mivel a vb cím már az övé, így ki-kitekinget már elfoglaltságokra is. Így nagyon várja már az a MotoGP tesztet, ami december 9.-én lesz a spanyolországi Valenciában. A brit pilóta energiaitalos szponzora rendezte eseményen Valentino Rossival cserél majd helyet. Míg Rossi már ülhetett Forma-1-es autóban (egy Ferrariban) korábban, addig Hamiltonnak ez lesz az első alkalma kipróbálni egy versenymotort versenypályán. Hamilton szeret motorozni és kiváló motorokat próbálhatott már ki, de egy versenymotor azért mégis más tapasztalat lesz.


Fotó: Amber PR

2018-ban Abu-Dzabiban a Mercedes brit világbajnoka ért célba elsőként. A második helyezett, éppúgy, ahogy a világbajnokságban is, a Ferrarival versenyző Sebastian Vettel lett. Az Abu-Dzabi Nagydíjak eddigi 10 éves történetében egyszer sem állhatott ferraris pilóta az itteni dobogó tetején. A Ferrari hatalmas témaparkja pedig itt található a pálya közvetlen szomszédságában. Jó jönne már a maranellói istállónak, ha tudna egy helyi győzelemmel is büszkélkedni. 2018-ban a bronzérmes helyezés Max Verstappené lett, aki azután, hogy a verseny elején több helyet vesztve visszaesett a mezőnyben, egy sor klasszis előzéssel végül a dobogón kötött ki.

 

Az egyéni ponttábla első és második helyének sorsa eldőlt már, de a bronzérmes hely még kiadó. Ezért a helyért két pilóta, Max Verstappen és Charles Leclerc áll harcban. A Red Bull pilótájának van nagyobb esélye a harmadik helyre, de még a monacói is kimutathatja a foga fehérjét a Ferrari eddigi negatív helyi rekordja ellenére.

 

A Forma-1-es csapatok a verseny végével nem utaznak tovább, hanem másnap szezonvégi teszteléseket folytatnak az arab pályán. Egy ismeretlen ismerőssel is találkozhatunk ezen a teszten, hiszen Esteban Ocon – aki még augusztusban aláírta 2020-as szerződését – a Renault volánja mögött körözhet. A Mercedes úgy tűnik elengedte tesztpilótáját, ami azért érdekes, mivel tavaly Daniel Ricciardo nem vehetett részt ugyanezen tesztelésen mondván 2018-ig volt szerződése a Red Bullal. 

 

Esteban Ocon az évet kispadon töltötte, mivel 2019-re elvesztette ülését a Racing Pointnál, amit Lance Stroll kapott meg. Ezt az évet a Mercedes teszt- és tartalékpilótájaként töltötte, s ezt cserélte fel a nyáron egy kétéves szerződéssel a Renault-nál.


Fotó: Amber PR

A verseny és a pálya

 

A Yas Marina pálya már nem új a mezőny számára. A pályát az előző években finom homokréteg takarta, ami az abroncsok szemcsésedéséhez vezetett. Elég nehéz a pálya. 21 kanyar található rajta, amelyből különösen a hosszú egyenes és az utána következő nyolcas kanyar tűnik ki. A verseny nappali fénynél kezdődik és sötétben fejeződik be, s ez hatással van a beton hőmérsékletére, amely legalább 7-8 fokot eshet napnyugta után. Ezáltal a gumik viselkedése is megváltozik, így a lágy abroncsokon később, napnyugta után, hosszabb ideig lehet a pályán kint maradni, mint korábban, mikor még teljes erejével süt a nap. 

 

A pálya különlegessége, hogy bárhol is ül a néző, nagyjából a pálya 30 %-át látja. A főlelátók mindegyike fedett. A mezőny számára érdekesség, hogy a bokszutca kijárata tulajdonképpen egy alagút. 

 

Az 55-körös Abu-Dzabi Nagydíj december 1.-én helyi idő szerint 17.10-kor (nálunk 14.10-kor) veszi kezdetét a Yas Marina pályán. A pálya hossza: 5,554 km, a teljes versenytáv 305,355 km. A pályarekordot továbbra is Sebastian Vettel tartja 2009-ből, ideje 1 perc 40,279 másodperc.

 

2018-ban Lewis Hamilton (Mercedes) állhatott a dobogó tetejére, a brit pilóta ideje 1:39:40.382 volt. A második helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba, míg a bronzérmes helyezés a Red Bullal versenyző Max Verstappené lett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Brazil Nagydíj, Sao Paulo

  1. november 17.

 

Bár az USA-ban begyűjtötte hatodik egyéni világbajnoki címét, Lewis Hamilton mégsem pihen meg a következő két futam során. A hétvégén a tradicionális, mindenki által nagyon kedvelt pályán Sao Paulóban állnak rajthoz a pilóták. Itt sem lesz más a cél a Mercedes britje számára, mint a győzelem.

 

Az elmúlt szezonok lezáró futamai a Mercedesről és pilótái sikereiről szóltak, de ez idén kicsit másként volt. 2019-ben az év elején nagyot robbantott a Mercedes, s a nyári szünetig csak kétszer engedte át a győzelmet másnak (Max Verstappennek), miközben a nyári szünet utáni három futamon a Ferrari tarolt. Hamiltonnak idén sem sikerült győzelemmel megszereznie a világbajnoki címet, de ez talán most már nem számít. Utólag senki sem fog arra emlékezni, hogy hogyan is lett világbajnok, csak a világbajnoki cím ténye marad, az lesz a döntő. Hamilton és a Mercedes is megvédte világbajnoki címét, szép munkát végzett mind a csapat, mind a pilóta. A 2020-as szezon is vélhetően róluk fog szólni, s majd csak 2021-ben a nagy változások bevezetésekor várható, hogy felbolydul a méhkas.

 

Az F1 kiadta, hogy miről is fognak szólni a 2021-es változtatások. Ezek célja többek között nem csak az, hogy nagyon menő és izgalmasan kinéző autók jöjjenek létre, hanem az is, hogy több és szorosabb küzdelmet lássuk a versenypályákon, és ez a verseny kiegyensúlyozottabb legyen. A sikert ne az határozza majd meg, hogy melyik csapat költ többet, hanem az, hogy ki milyen hatékonyan költi el a pénzét. A pénzügyi fenntarthatóság érdekében 175 millió dolláros költségsapkát határoztak meg szezononként, amiben azonban több dolog nincs benne (pl. a pilóták fizetése, vagy a reklámköltségek…stb.). A csapatokkal jelenleg is tárgyalják az új vezetési és nyereségelosztási struktúrát.

 

S mi történt tavaly Brazíliában? Lewis Hamilton 2018-ban még Mexikóban megszerezte ötödik egyéni világbajnoki címét, s miután ő nyerte meg a Brazil Nagydíjat, csapattársával, Bottas-szal karöltve hozzásegítette csapatát zsinórban ötödik konstruktőri világbajnoki címéhez. A második helyre a peches Max Verstappen ért célba, a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen gurult célba a Ferrarival. Bár a Mercedes ünnepelhet hatalmasat a Brazil Nagydíj végén, mégis azt kell mondani, hogy Mexikó után itt is Red Bullok mentek a legjobban. Max Verstappen kitűnő előzésekkel haladt előre a mezőnyben, mígnem az élre ugrott. Sokáig úgy tűnt, hogy a fiatal holland fut majd be elsőként a célban, de aztán jött Esteban Ocon, aki egy meggondolatlan manőverrel kiütötte Verstappent a pályáról, aki emiatt elvesztette a már zsebében érzett első helyet és végül nagy mérgesen kellett tudomásul vennie, hogy nem sikerült Forma-1-es pályafutása során először zsinórban kétszer futamot nyernie (azóta sem).


Fotó: Amber PR

Nehezen felejthető a verseny után a mérlegelésnél folytatott kakaskodás, ahol Verstappen felelősségre vonta a franciát, aki egy vállrándítással válaszolt, amire a nagyon bedühödött holland többször is meglökte Ocont és dühösen távozott.

 

Az időjárás sokszor megkeverte a lapokat a Brazil Nagydíjak történetében. 2016-ban égszakadás-földindulásban volt része a mezőnynek, azóta azonban tiszta körülmények között zajlott a verseny. Idén is jósolnak esőzéseket a hétvégére, de az sem kizárt, hogy az mégsem fog beleszólni a verseny végkimenetelébe.  

 

Bár mindenki számára jól ismert a brazil versenypálya, a pilótáknak és autóiknak nem lesz könnyű dolga. Az autók és motorjaik Mexikóváros után itt is oxigénhiányos levegőnek lesznek kitéve. Akik már Mexikóban is szenvedtek, valószínűleg most is fognak. S ha ez nem lenne elég, Interlagosban az órajárással ellentétes irányban köröznek majd az autók. Ez pedig nagyon igénybe veszi a pilóták nyaki tartóizmait. A versenyhétvége előtt a versenyzők emiatt nagy hangsúlyt helyeztek ezeknek az izmoknak a megerősítésére, hiszen a sok hosszú és gyors balkezes kanyarban nagy erőknek lesznek kitéve. A csapatoknak is meg lesz a feladatuk. Az autók beállítása erre a pályára elég nehéz: nagy tapadást kell elérni a kanyarok miatt, viszont az autóknak gyorsnak kell maradniuk az egyenesekben való előzéshez. Esős időben pedig előkerülnek majd az esőgumik.

 

A verseny és a pálya

 

A brazil betoncsík majd 1000 méterrel található a tengerszint felett, amely erőt vesz ki az autókból. Ez egy természetes amfiteátrum, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy a pályának majd a felét átlássák. A szervezőket az évek során sok kritika érte az Interlagos pálya buckái miatt, s emiatt sokszor újraaszfaltozták a felületét, de az valahogy még így is hepehupás maradt. 

 

Sao Paulóban nagyszerű előzési lehetőségek vannak. A pálya dominánsan lassú és közepesen gyors kanyarokból és egyenesekből áll. Az első sikán, a híres ’Senna S’ kanyar, amely talán a legjobb alkalom az előzéshez. Esős időben megállhat a víz a pályán, s ilyenkor veszélyes lehet az ún. aquaplaning, vagyis a vízen való felúszás.

 

Az 71-körös Brazil Nagydíj november 17.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 18.10-kor) veszi kezdetét az Interlagos pályán. A pálya hossza: 4,309 km, a teljes versenytáv 305,909 km. A pályarekordot 1 perc 10,540 másodperccel tavalyról Valtteri Bottas tartja.

 

2018-ban Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a Brazil Nagydíjat. A brit pilóta győztes ideje: 1:27:09.066 volt. A második helyen Max Verstappen (Red Bull) ért célba. A bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené (Ferrari) lett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

USA Forma-1-es Nagydíj, Austin

versenyriport

  1. november 3.

 

Lewis Hamilton végre az USA Forma-1-es Nagydíjon lett világbajnok, immár hatszoros. Üröm az örömben, hogy újfent nem győzelemmel szerezte meg az egyéni koronát. A verseny győztese ugyanis csapattársa, Valtteri Bottas lett. Hamilton szerezte meg a második helyezést, míg Max Verstappen a bronzérmes helyen ért célba a Red Bulllal.

 

„Hogyan is kellene éreznem? Emlékszem, amikor fiatal koromban néztem az F1-et a tévében. Furcsa, hogy akkor néztem, most meg én vagyok a tévében és valami nagyszerűt érek el, amit Ayrton (Senna) és Michael is elért. Nem hiszek a hetedik menyország dologban. Nagyon jól érzem most magam. A családom itt van velem. Nem tudom mikor volt utoljára a mamám és a papám, valamint a mostohaanyám és mostohaapám egy nagydíjon és nem hiszem, hogy voltak már együtt egy nagydíjon.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

Szezonbeli legrosszabb rajthelyéről (5.) indulva majdnem megszerezte a győzelmet Lewis Hamilton, s ez esetben minden összejött volna neki. A győzelem, a hatodik világbajnoki cím és persze az, hogy kedvenc helyszínén, az USA-ban ünnepelhet. Ebből csak a győzelem nem jött össze, hiszen bár vezette az 56 körös futamot, de az egész hétvégén jól teljesítő Valtteri Bottas hála két bokszbeállásos stratégiájának megszerezte az első helyet. Az egy bokszbeállásos stratégiával versenyző Hamilton abroncsai nem tartottak ki a verseny végéig, s ez tette lehetővé, hogy finn csapattársa megelőzze. 


Fotó: Amber PR

 

A második hely is bőven elegendő volt azonban ahhoz, hogy hatodik világbajnoki címét begyűjtse és ezzel megközelítse Michael Schumacher legendás hét vb győzelmét. A britnek az új 2021-es éra előtt lesz még egy éve, hogy ezt teljesítse. Amilyen jól mennek a Mercedesek a hibrid korszakban, nem kizárt, hogy könnyen beéri majd a brit pilóta Michael Schumacher rekordját.

 

A mexikói kissé unalmas futamot egy hasonlóan kevésbé mozgalmas követte vasárnap a texasi Austinban. Hűvös, de napos időjárás és egy nagyon, de nagyon buckás pálya fogadta a Forma-1-es cirkuszt a nagy csinnadrattával megrendezett amerikai hétvégén. Rengeteg híresség látogatott ki a felhajtásban a monacóival vetekedő helyszínre.

 

Sokan azt gondolták, hogy ez a Ferrari pályája lesz, nem így történt. Sebastian Vettelnek már a verseny eleje sem jött össze. Mindössze a nyolcadik körben járt, amikor autójának felfüggesztésével akadt óriási problémája, ami miatt később ki is esett. Charles Leclerc egy rossz rajtot követően a negyedik helyre vitte célba piros betontorpedóját Alex Albon előtt, aki már az első körben összeakadt Carlos Sainzzel. A Ferrari monacói pilótáját az vigasztalhatja, hogy már első évében a Ferrarinál jobb helyen áll az egyéni ponttáblán, mint sokkal tapasztaltabb német csapattársa.

 

A start nagyon izgalmasra sikeredett. Miközben Vettel beragadt és szemmel láthatólag gonddal küzdött, Hamilton több helyet előzött. Az utóbbi időben kevésbé szerencsés Lando Norris is kilőtt a rajtnál és hamarosan már az ötödik helyen körözött a Mclarennel. A brit fiatalt Daniel Ricciardo követte, miközben Vettel a hetedik helyre esett vissza, majd később kiesett. 


Fotó: Amber PR

 

A futam nem bővelkedett izgalmakban, azt viszont sokan megtapasztalhatták, hogy míg Mexikóban az járt jól, aki kevesebbszer cserélt gumikat, itt az, aki többször. Az ötödik helyen célbaérő Alex Albon háromszor is bement friss gumikért a bokszba. A Red Bull pilótáját végül Daniel Ricciardo, Lando Norris, Carlos Sainz és az a Nico Hülkenberg követte a célban, akinek még mindig kérdéses Forma-1-es jövője. Az utolsó pontszerző helyezés Sergio Perezé lett a Racing Pointtal, amely a konstruktőrök között előreugrott a hatodik helyre a Toro Rosso elé.

 

Többen is kiálltak vagy épp kiestek a futamból. Köztük volt Robert Kubica is, aki még a 33. körben adta fel a versenyt autójának feltételezhető hidraulikus meghibásodása miatt. Szegény lengyelt még az ág is húzza, nem túl jó szájízzel távozik majd a Forma-1-ből. 

 

Folytatás két hét múlva (2019. november 17.) Brazíliában. A mezőny marad az amerikai kontinensen, hiszen a sokáig szezonzáró futamként funkcionáló Brazil Nagydíj következik Sao Paolóban. 



2019-es USA Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Valtteri Bottas Mercedes            1:33:55.653
  2. Lewis Hamilton Mercedes            + 4.148
  3. Max Verstappen Red Bull            + 5.002
  4. Charles Leclerc Ferrari                + 52.239
  5. Alexander Albon Red Bull            + 1:18.038
  6. Daniel Ricciardo Renault            + 1:30.366
  7. Lando Norris McLaren            + 1:30.764
  8. Carlos Sainz McLaren            + 1 kör
  9. Nico Hülkenberg Renault            + 1 kör
  10. Sergio Perez Racing Point            + 1 kör
  11. Kimi Raikkönen Alfa Romeo            + 1 kör
  12. Danyiil Kvjat Toro Rosso            + 1 kör
  13. Lance Stroll Racing Point            + 1 kör
  14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo         + 1 kör
  15. Romain Grosjean Haas             + 2 kör
  16. Pierre Gasly Toro Rosso            Nem ért célba
  17. George Russell Williams            + 2 kör
  18. Kevin Magnussen Haas             Nem ért célba
  19. Robert Kubica Williams            Nem ért célba
  20. Sebastian Vettel Ferrari                Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye az USA Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton     381 pont
  2. Valtteri Bottas     314 pont
  3. Charles Leclerc     249 pont
  4. Max Verstappen     235 pont
  5. Sebastian Vettel     230 pont
  6. Alex Albon           84 pont
  7. Carlos Sainz       80 pont
  8. Pierre Gasly       77 pont
  9. Daniel Ricciardo       46 pont
  10. Sergio Perez       44 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes         695 pont
  2. Ferrari         479 pont
  3. Red Bull         366 pont
  4. McLaren         121 pont
  5. Renault           83 pont
  6. Racing Point       65 pont
  7. Toro Rosso       64 pont
  8. Alfa Romeo       35 pont
  9. Haas           28 pont
  10. Williams             1 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

USA Nagydíj, Austin

  1. november 3.

 

A Forma-1-es mezőny nem pihenhet a mexikói futam után, hiszen azonnal következik az USA Nagydíj. A mexikóvárosi fesztiválhangulatú verseny után az autógyártás fellegvárában, az USA-ban mérkőznek meg egymással a versenyzők. Az észak-amerikai egy rendkívül fontos piac a Forma-1-es résztvevők számára, így ez a nagydíj kihagyhatatlan a versenynaptárból. Más észak-amerikai helyszínek – New York, Las Vegas is tervben vannak, de a közeljövőben Miami a legvalószínűbb célpont.

 

Az idei versenyszezon is extra hosszú, s bár már hamarosan november elejét írjuk, ezzel együtt még három futam van hátra. Az idei évben a Mexikói és az USA Nagydíj helyet cserélt, így végül úgy néz ki teljesül Lewis Hamilton álma, s ezúttal Austinban ünnepelheti címvédését. Az USA mindig is nagyon közel állt a brit pilóta szívéhez, többször is elmondta, hogy mekkora örömet szerezne neki, ha itt ünnepelhetné az egyéni világbajnoki címét. Mexikóban nyert a brit, de mivel Valtteri Bottas – csapattársa, és legnagyobb riválisa – a harmadik helyen ért ott célba, a fieszta még váratott magára. Nem sokáig, csak egy hétig. Hamilton a hétvégén ugyanis valószínűleg megszerzi hatodik világbajnoki címét, ötödiket a Mercedes volánja mögött. 


Fotó: Amber PR

A Ferrari közben azon van, hogy tökéletesítse stratégiáját, amely hagyott kívánnivalókat Mexikóban. Bár Sebastian Vettel dobogóra állhatott, Charles Leclerc az első rajthelyről rajtolva csak a negyedik helyen ért célba. „A Mercedes kockáztatása bevált számukra.” – mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője. „Kockáztattak a győzelem érdekében és ez a javukra vált. Ez így megy, talán nekünk is többet kellett volna kockáztatnunk. Nehéz megítélni. Ezután az eredmény után viszont könnyű azt mondani, hogy igen.” 

 

S hogy mi történt tavaly? Kimi Raikkönen csodálatos teljesítménnyel a 2013-as Ausztrál Nagydíj után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel Austinban. A második helyen az a Max Verstappen ért célba, aki a 18. (!) helyről rajtolva nagyon szép versenyzéssel verekedte fel magát a dobogóra. Lewis Hamiltoné lett a bronzérmes helyezés. 

 

Volt már esős és tiszta, valamint napos időben tartott USA Nagydíj is. Tavaly pedig bár a versenyhétvége első részében nagyon rossz, esős és hűvös idő fogadta a Forma-1 mezőnyét, vasárnap kegyes volt az időjárás a Forma-1-esekhez és kellemes, napos időben rajtolt el a mezőny Austinban. Jelenleg napos időt jósolnak a texasi Forma-1-es futam hétvégéjére.


Fotó: Amber PR

A verseny és a pálya

 

Texas fővárosa, Austin, Tavo Hellmundnak, egy helybéli ex-pilótának köszönheti a Forma-1-es versenye létrejöttét. Hellmund ugyanis szoros barátságot ápolt az F1 volt teljhatalmú urával, Bernie Ecclestone-nal. Miután Hellmund elintézte, hogy hazájában legyen Forma-1-es futam, a továbbiakban nem vett részt a szervezésben. A verseny szervezőinek sokáig főtt is a feje, hogy el tud-e a pálya készülni időben. Végül azonban tető alá hozták a projektet és Austin azóta is, de várhatóan már nem sokáig, egyeduralkodóként rendezi meg az USA Nagydíjat. Érdekessége a 20 kanyaros austini pályának az a módfelett meredek emelkedője, amely igen találóan „az a rendkívüli út a mennyekbe” elnevezést kapta.

 

Az 56-körös USA Nagydíj november 3.-án helyi idő szerint 13.10-kor (nálunk 20.10-kor) veszi kezdetét Austinban (Texas), a Circuit of The Americas (COTA) pályán. A pálya hossza: 5,513 km, a teljes versenytáv 308,405 km. A pályarekordot Lewis Hamilton tartja 2018-ból, ideje 1 perc 37,392 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

1. oldal / 20

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top