• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kerényi Ádám ismét dobogón a drift EB-n - összetettben is!

A Tomracing Motorsport Team driftere jó formát mutatott, és a döntőben mindössze 1 ponttal maradt le a győzelemről.

 

A King of Europe sorozatban vitézkedő pilóta ezúttal svájci Lignieres-ben versenyzett, és az Ausztriában szerzett győzelme, valamint a pechesen alakult angliai forduló után, egy számára még ismeretlen pályára látogatott:

„Három hét alatt három verseny, Ausztriában győztünk, Angliában becsúszott egy hiba a tsuiso csaták során, ahol legjobb tizenhat között sajnos idejekorán véget ért számunkra a versengés. De nem csüggedtünk, ez is része az autóversenyzésnek. Pihenésre azonban nem volt sok idő, a hétvégén Svácjban folytattuk a bajnokságot. A pályát nem ismertem, ennek ellenére jó szereplés, értékes pontok, és dobogó reményében érkeztünk. Szombaton az edzések, és a kvalifikáció során még nem igazán éreztük a pályát, az autóval is voltak apróbb gondok, de aztán összeállt minden. Negyedik helyre sikerült kvalifikálnom, vasárnap pedig következhettek a páros csaták, melyek során szépen meneteltünk, és csak a döntőben állítottak meg, ott is csupán egyetlen pont különbséggel maradtunk le a pódium legfelsőbb fokáról. Az összetett második hely úgy gondolom egy jó eredmény. Harmadik vagyok a pontversenyben, közel a másodikhoz, de jóslatokba még nem bocsátkoznék. Az új autót egyre jobban megszokom, már szeretem is és egyre ütőképesebbek vagyunk együtt, akármi benne lehet ebben a szezonban! A továbbiak azon múlnak, hogyan sikerül a következő két hétben rendbe tenni, újból felkészíteni a technikát a Spanyol futamra!” - zárta mondandóját Kerényi Ádám, a Tomracing Motorsport versenyzője.

Biel Richárd, a Tomracing Motorsport csapatkoordinátora is elégedetten nyilatkozott versenyzőjük teljesítményéről:
„Tudtuk, hogy sűrű programunk lesz és nem lesz könnyű menetelés, de örülünk, hogy túl vagyunk rajta, sőt elégedettek is vagyunk. Ádám odaért az összetett dobogóra és innentől kezdve a következő 3 forduló nagyon fontos lesz. Úgy gondolom a legnagyobb ellenfél a holland, Remmo Niezen lehet, aki nagyon erős és tapasztalt versenyző, vezeti a bajnokságot, de Ádám ellene tudott nyerni Ausztriában, ugyanakkor most mögötte lett második. Lesz miért izgulnunk!”  




Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top