• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Városi felvonulással hangol a DTM!

A német túraautó-bajnokság mezőnye 26 év után, 2014-ben tért vissza a Hungaroringre, s most, egy év szünetet követően nagy örömünkre újra itt üdvözölhetjük a mezőnyt. A DTM nyolcadik, vagyis utolsó előtti futamát tartják a mogyoródi versenypályán, s biztosak lehetünk abban, hogy a BMW, a Mercedes és az Audi versenyzői ezúttal is késhegyre menő csatát vívnak majd a pontokért.

 


Érdekesség, hogy a 2014-es hungaroringi viadalon az a Marco Wittmann aratott rajt-cél győzelmet, aki jelenleg viszonylag nagy előnnyel vezeti az összetett pontversenyt.
A Hungaroring számára sokat jelent, hogy az osztrák Spielberg, a holland Zandvoort és az orosz Moszkva mellett a negyedik olyan nem német pálya lehet, amely része a DTM-sorozatnak.
Tavalyi újítás, tehát 2014-ben még nem találkozhatott ezzel a magyar közönség, hogy minden hétvégén két versenyfutamot rendeznek, vagyis szombaton és vasárnap is teljes értékű versenynapot láthat az, aki jegyet vált a hétvégi viadalra.

Szombaton egy negyvenperces versenyt bonyolítanak le, amely során nincs kötelező boxkiállás, a vasárnapi hatvanperces viadal során azonban minden pilótának ki kell jönnie kötelező pit stopra, amely során mind a négy abroncsot lecserélik.

S van egy plusz meglepetés is a magyar nézők számára, a DTM-sorozat hat autója, és hat versenyzője – Nico Muller, Jamie Green (Audi), Augusto Farfus, Tom Blomqvist (BMW), valamint Maximilian Goetz és Paul Di Resta (Mercedes-AMG) csütörtökön megmutatja magát Budapest belvárosában: 10.00 órától az autogramvadászok percei következnek a Városligeti Műjégpálya előtt, majd pedig 12.30 órától a karaván előbb megkerüli a Hősök terét, majd végighajt az Andrássy úton, hogy azután a Széchenyi téren megfordulva megtegye ugyanezt az utat, és visszainduljon a Hungaroringre, ahol már egészen más tempóban zajlik majd az autózás.

 Forrás: Hungaroring.hu


Időterv

PÉNTEK 2016. Szeptember 23
               
11:00 - 12:00   1:00   Competition102 GT4 European Series Szabadedzés 1.
12:15 - 13:15   1:00   Porsche Platinum GT3 Cup Challenge Central Europe  Szabadedzés
14:35 - 15:25   0:50   Audi Sport TT Cup Szabadedzés
15:40 - 16:40   1:00   Competition102 GT4 European Series Szabadedzés 2.
17:00 - 17:30   0:30   DTM Szabadedzés 1.
17:30 - 17:35   0:05   DTM Rajtgyakorlás
17:45 - 18:00   0:15   Promóciós program  
18:05 - 18:25   0:20   DMSB Pálya tesztelés
               
SZOMBAT 2016. Szeptember 24
               
8:50 - 9:25   0:35   Porsche Platinum GT3 Cup Challenge Central Europe  Időmérés az 1. és 2. versenyre
9:40 - 10:20   0:40   Competition102 GT4 European Series Időmérés (15 perc - 10 perc szünet - 15 perc)
10:45 - 11:15   0:30   DTM Szabadedzés 2.
11:30 - 12:00   0:30   Audi Sport TT Cup Időmérés
12:10 - 12:25   0:15   Gyártók bemutató körei  
12:35 - 12:55   0:20   DTM Időmérés az 1. versenyre
13:05 - 14:00   0:55   Promóciós program taxi körök
13:10 - 13:55   0:45   Promóciós program Bokszutca látogatás
14:15 - 14:20   0:05   DTM ismerkedő kör
14:25 - 14:40   0:15   DTM Rajtrács bemutatása
14:55           DTM Zöld lámpa, formációs kör 
14:58           DTM Verseny 1 - Rajt
15:38 + 1 lap       DTM Verseny 1 - Leintés
15:50 - approx       DTM Díjátadás
16:20 - 16:50   0:30   Audi Sport TT Cup Verseny 1
17:15 - 17:40   0:25   Porsche Platinum GT3 Cup Challenge Central Europe  Verseny 1
18:05 - 19:00   0:55   Competition102 GT4 European Series Verseny 1 (50 perc + 1 kör)
               
VASÁRNAP 2016. Szeptember 25
               
8:40 - 9:05   0:25   Porsche Platinum GT3 Cup Challenge Central Europe  Verseny 2
9:30 - 10:25   0:55   Competition102 GT4 European Series Verseny 2 (50 perc + 1 kör)
10:45 - 11:15   0:30   DTM Szabadedzés 3.
11:15 - 11:20   0:05   DTM Rajtgyakorlás
11:45 - 12:15   0:30   Audi Sport TT Cup Verseny 2
12:25 - 12:40   0:15   Gyártók bemutató körei  
12:50 - 13:10   0:20   DTM Időmérés a 2 . versenyre
13:20 - 14:10   0:50   Promóciós program Bokszutca látogatás
13:20 - 14:15   0:55   Promóciós program taxi körök
14:30 - 14:35   0:05   DTM ismerkedő kör
14:40 - 14:55   0:15   DTM Rajtrács bemutatása
15:10           DTM Zöld lámpa, formációs kör 
15:13           DTM Verseny 2 - Rajt
16:13 + 1 lap       DTM Verseny 2 - Leintés
16:23 - approx       DTM Díjátadás

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top